MS: kábel és interaktív TV

, 2000. június 19. 12:20
Növelte részét Európa második legnagyobb kábelszolgáltatójában, a holland UPC-ben a Microsoft. Azért, hogy részesedése 7,8 százalékról 8 százalékosra emelkedjen az amerikai óriásvállalat 53,2 millió dollárt fizetett.
A részvényvásárlásról tudósító vwd német hírügynökség emlékeztet rá, hogy a Microsoft műszaki együttműködést folytat a holland céggel, mely egyébként az ugyancsak amerikai UnitedGlobalCom. társaság leányvállalata és részvényeit az amszterdami mellett a New York-i tőzsdén is jegyzik. Ezen együttműködés opciós részvényvásárlási lehetőséget is kínál a Microsoftnak.

A Microsofttal kapcsolatos sajtóértesülés az is, hogy a nagyvállalat interaktív televíziós szolgáltatás beindítására is készül, s vállalkozása UltimateTv név alatt fut majd. A szoftveres óriás már működteti WebTV nevű vállalkozását, mely internet-hozzáférést biztosít tévékészülékeken keresztül, s melynek ez idő szerint - mindössze - egymillió előfizetője van.

Az UltimateTV vállalkozás fő terméke egy műholdas televíziós sugárzások vételére alkalmas és a Microsoft által számos nagy céggel együtt kifejlesztett vevőberendezés, illetve annak egy olyan része lesz, mely egyben merevlemezes videófelvevőként is működik, lehetővé téve akár 30 órányi műsor rögzítését.