Újgenerációs informatikai hálózat a NIIF-programban

MTI Sajtóadatbank, 2012. április 12. 08:36

Újgenerációs országos informatikai hálózatot hoztak létre a Nemzeti Információs Infrastruktúra Fejlesztési (NIIF) Programban.

    Ritter Dávid, a NIIF Program műszaki tanácsának elnöke a veszprémi egyetemen megrendezett, szerdán kezdődött három napos Networkshop sajtótájékoztatóján az MTI-nek elmondta: 26 évvel ezelőtt indult útjára a NIIF program, amely elsősorban a felsőoktatási intézmények, akadémiai kutatóintézetek, közgyűjtemények hálózati kiszolgálásáért felel, illetve más szolgáltatásokat is végez.
    Az újgenerációs HBONE+ rendszert az egyetemek egymás közötti kommunikációjában és nemzetközi összeköttetésekben használják, az országban félmillióan használják, akik szinte korlátlan hálózati kapacitást kapnak.
    Hozzátette: 2007-ben kezdődött fejlesztési program négy és fél milliárd forintból valósult meg.

    Vályi-Nagy Vilmos, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium kormányzati informatikáért felelős helyettes államtitkára a konferencia megnyitóján elmondta, a tanulás egyre inkább függetlenedik a helytől és az időtől, az életkortól és a technológiai kötöttségektől. Ezért a kormányzati informatika legfontosabb céljai között szerepel a digitális írástudatlanság csökkentése, elsősorban az idősek körében, illetve a szélessávú lefedettség növelése. E célok elérését az Új Széchenyi Terv forrásai is támogatják.
    Vályi-Nagy Vilmos hangsúlyozta: az Európai Digitális Menetrend prioritásait szem előtt tartó infrastrukturális fejlesztésekben egyre nagyobb szerep jut a NIIFI-nek, amely mind a felsőoktatási, mind a kutatási, mind pedig a közgyűjteményi szektor szereplőivel szorosabb együttműködésre törekszik. A felsőoktatásban kiemelt helyen szerepel több előkészítés alatt álló projekt, így a zöld számítástechnikai környezetet eredményező fejlesztés is.
    A helyettes államtitkár hozzátette: a kormányzati informatika szervezeti és technológiai konszolidációja területén a szaktárca kézzel fogható sikereket ért el. Ezek közül kiemelendő, hogy a közigazgatási és a Közháló keretében biztosított egyéb közösségi végpontok fenntartási költségeit több mint 1 milliárd forinttal sikerült leszorítani.

    A sajtótájékoztatón Friedler Ferenc, a veszprémi Pannon Egyetem rektora köszöntőjében elmondta: a campuson hangsúlyos az informatikai oktatás, ezért örömmel adtak otthont a három napos rendezvénynek.
    Az eseménynek több mint 300 regisztrált résztvevője van, főként kutatók, oktatási, felsőoktatási szakemberek, közgyűjtemények képviselői. A következő három napon 110 előadás hangzik el 7 szekcióban, amelyek átfogják a teljes informatikai vertikumot. Szó lesz egyebek között a legújabb adathálózati technológiákról, alkalmazásfejlesztésről, hálózatbiztonságról, közgyűjteményi tartalomszolgáltatásról, illetve a jogi-etikai szabályozásról.