Az e-kereskedelem dinamikus bővülésére számítanak a magyar cégek

MTI Sajtóadatbank, 2012. június 16. 08:34

Az elektronikus kereskedelem és az online szolgáltatások piacának dinamikus növekedésére számítanak a következő öt évben a magyarországi vállalkozások - derül ki az RSM DTM Hungary Zrt. online felméréséből.

A pénzügyi tanácsadással foglalkozó cég kis- és középvállalkozások körében végzett kutatása szerint az e-kereskedelem és szolgáltatások világa az a terület, ahol más gazdasági ágazatokkal ellentétben a jövőben is bővülésre lehet számítani a válság ellenére. A válaszadók egy éven belül csak szerény mértékű, néhány éves távon pedig meghatározó ütemű növekedést valószínűsítenek.

Az RSM DTM szerint az internetes jelenlét ma már nélkülözhetetlen a vállalkozások életében, a megkérdezettek több mint 90 százalékának van saját honlapja, a közösségi oldalak használatával viszont egyelőre inkább csak barátkoznak a cégek. A kutatás szerint a vállalkozások 50 százaléka egyáltalán nincs jelen a közösségi felületeken, annak ellenére sem, hogy tudják: azok célirányos használatával új ügyfelekre is szert tehetnek.

A felmérésben résztvevő cégek 65 százaléka szerint a magyarországi szabályozás inkább gátolja, mint segíti a vállalkozások online üzletfejlesztését. A legfőbb akadályok között a cégek fontos helyen említették az internethasználat alacsony arányát és az internetes ügyintézéssel kapcsolatos bizalmatlanságot, a feketegazdaság kiterjedtségét, az online tevékenység magas forrásigényét, az adóterheket, valamint a hatóságok nehézkes működését.

Saját felkészültségüket az online üzletfejlesztés terén jónak ítélték a cégek az RSM DTM Hungary Zrt. felmérésében.