Óriási változás megy végbe a Szilícium-völgy életében

MTI Sajtóadatbank, 2012. szeptember 19. 11:10

Az a folyamat, amelynek során az Amazon.com - igen kreatívan bár, de - gyakorlatilag lerombolta a hagyományos könyvkiadás és kiskereskedelem bástyáit, néhány éven belül eljuthat egy még nagyobb és titkosabb célig: szinte elképzelhetetlen mennyiségű számítási teljesítményt fog nyújtani a Föld valamennyi lakójának.

Tíz éve csak álmodhattak ilyen számítási teljesítményről

A Climate Corporation nevű start-up cég naponta tízezerszer hajtja végre a következő két év időjárásának szimulációját, több mint egymillió egyesült államokbeli helységre vetítve. Ezeket egyesíti a gyökérszerkezetekkel és a talaj porozitásával kapcsolatos információkkal, majd belőlük több ezer gazdálkodó számára terménybiztosítási ajánlatot állít össze.

Egy másik, Cue nevű start-up vállalkozás 500 millió e-mailt, Facebook-frissítést és vállalati dokumentumot vizsgál át egy szolgáltatás létrehozásának érdekében. Ez képes felvázolni egy adott személy életrajzát, akivel ügyfelének találkozója lesz, figyelmezteti, hogy legyen otthon, amikor csomagja érkezik, vagy éppen arról küld SMS-t ebédre hívott vendégének, hogy az ügyfél késésére kell számítania.

Mindkét fenti start-upra igaz, hogy a szolgáltatásukhoz szükséges számítási teljesítményre tíz évvel ezelőtt csak úgy lettek volna képesek, ha hatalmas összegeket költenek saját számítógépes infrastruktúrára. Most azonban alig találni náluk néhány asztali gépet - több ezred magukkal ugyanis tárhelyet és szerveridőt egyaránt az Amazon Web Servicestől (az AWS-től) bérelnek, ami - mint mondják - töredékébe kerül annak, mint ha saját gépeik lennének, és azokon futnának a feladatok.

Minden egyre olcsóbb és olcsóbb


"Most tíz mérnökkel dolgozom együtt, az Amazon Web Services nélkül pedig biztos, hogy 60 emberre lenne szükségem - fogalmazott a The New York Timesnak nyilatkozva Daniel Gross, a Cue 20 éves társalapítója. - Minden egyre csak olcsóbb és olcsóbb lesz." Számításai szerint a Cue kevesebb mint 100 000 dollárt költ havonta az AWS-re, de mindez valószínűleg 2 millió dollárba kerülne, ha maguk csinálnák - a szükséges sebesség és flexibilitás nélkül. Mellesleg azt is elismerte: fogalma sincs, hogy fizikailag hol van az a szerver, amelyiken a Cue alkalmazása fut.

Maga a cloud computing - a felhő alapú számítástechnika - már jó néhány éve létezik, de most érkezett el az idő, hogy mágnesként kezdje el vonzani magához a különféle új üzleti vállalkozásokat szerte a világból - a gyorsaság és a minimális tőkebefektetési szükséglet ígéretével.

A Massachusetts Institute of Technology és a Harvard globális online oktatási programjában, az EDX-ben már több mint 120 ezer főre duzzadt az "osztálylétszám": ennyien vesznek részt egyszerre a kurzusokon az AWS rendszerét használva. Az Egyesült Államok több mint 185 kormányzati ügynöksége futtatja szolgáltatásainak egy részét az Amazon felhőjében. Afrikában emberek milliói vásárolnak autókat online, olcsó okostelefonjaikkal csatlakozva az AWS Kaliforniában és Írországban található szervereihez.

Mint amilyen az elektromos hálózathoz való csatlakozás volt

"Olyan fontos és alapvető változás felé mozdultunk el, mint amilyet annak idején az elektromos hálózathoz való csatlakozás jelentett - állítja Andrew R. Jassy, az AWS vezetője. - De minden sokkal gyorsabban történik, mint azt bárki is gondolta volna közülünk."

Az AWS 2006-ban körülbelül három tucat alkalmazottal indult. És bár az Amazontól nem lehet megtudni, hogy most hány főt foglalkoztat, az sokat elárul, hogy a cég honlapján több mint 600 állásajánlat található.

Az Amazon erőfeszítései azonban csak a kezdetét jelentik a számítástechnikai óriások globális versenyének. Júniusban a Google állt elő az AWS-hez hasonló, teljes értékű szolgáltatással, és a Microsoft is jelen van már Windows Azure névre keresztelt ajánlatával.

Vélhetően a kiélezett verseny miatt nem árul el sokat az Amazon az AWS-ről, amely három óriási regionális központot üzemeltet az Egyesült Államokban - Virginiában, Oregonban és Kaliforniában -, ezek épületegyütteseiben több ezer szervert működtetve.

Egyre gyorsabb az expanzió

Aztán vannak még továbbiak is: Japánban, Írországban, Szingapúrban és Brazíliában. És a terjeszkedés üteme egyre gyorsabb. A regionális központok közül négyet 2011-ben nyitottak meg, és az idei évre is hasonló számú átadást terveznek. Jeff Bezos, az Amazon vezérigazgatója erősen érdekelt abban, hogy más kormányok számára is létrehozzanak felhő alapú megoldásokat.

Egy olyan vezető véleménye szerint, aki jól ismeri az Amazon működését, az Egyesült Államok keleti régiójában üzemelő 10 Amazon-adatközpont mindegyikében egyenként több dedikált cloud-szerver van, mint a Rackspace nevű felhőszolgáltató cégnél, amely 180 ezer vállalkozást szolgál ki a maga 80 ezer szerverével.

Jassynek meggyőződése: a cégnél a legmagasabb szinten úgy gondolják, hogy az AWS legalább akkorára nőhet, mint az Amazon más üzletágai. Az Amazon tavaly mintegy 50 milliárd dolláros bevételre tett szert, és Jassy számításai szerint az AWS ennek valószínűleg kevesebb mint 10 százalékát hozta.

Az árulkodó bitek 

Az alacsonyabb költségek felpörgetik az üzletet. A német Spiegel TV például azzal bízta meg az AWS-t, hogy készítse el 20 ezer műsorának digitális másolatát. És a Spiegel kevesebből jött ki, mint amennyibe csupán saját szervereinek elektromos árammal való ellátása került volna.

Az Amazon felhőjében futó minden adatnak megvan a maga értéke. Az emberek bitek formájában nyomot hagynak maguk után, amelyeket aztán más emberek elkezdenek elemezni. Az AWS-en a nap minden pillanatában hozzávetőleg egymillióan használják különböző előrejelzések készítésére az Elastic MapReduce-nek nevezett hatalmas adatbázist. Egyesek új filmeket vagy videójátékokat ajánlanak, míg mások a viselkedést naplózzák - reklámok céljaira, hitelképesség-vizsgálathoz, vagy azért, hogy javaslatot tegyenek: kivel kellene valakinek randevúznia.

Ennek a hiperérzékeny környezetnek a hatékonysága máris rengeteg munkahelyet formált át, és nagy valószínűséggel még többet fog megváltoztatni. "Most már pár ezer dollár fejében tesztelheti bárki millió felhasználón a maga termékét, vagy elindulhat akár egy-két fős vállalkozásként is - nyilatkozta Graham Spencer, a Google Ventures társtulajdonosa (a cég olyan nagy adatforgalmat bonyolító start-upokba fektet be, amelyek az olcsó számítási teljesítményre támaszkodnak). - Ez óriási változást jelent a Szilícium-völgy életében."

Ez az elképzelés összhangban van azzal, ahogyan Jeff Bezos látja az AWS-t - mondják olyan vezetők, akik dolgoztak vele együtt. "Jeff planetáris szinten gondolkodik - fogalmazott David Risher egykori Amazon-vezető, aki most a Worldreader nevű jótékonysági szolgáltatást vezeti, és az AWS-t arra használja, hogy könyveket töltsön le afrikai számítógépek ezreire. - Az AWS üzletileg is nagy lehetőség, de egyben filozófia is: lehetővé teszi más emberek számára, hogy nagy rendszereket építsenek. Ezáltal hagy kitörölhetetlen nyomot az Amazon az univerzumban."