Honlap a keresztényüldözésekről

MTI Sajtóadatbank, 2012. október 7. 09:02

A keresztényellenesség és keresztényüldözés problémáját szeretné a kiemelt nemzetközi-közéleti témák közé emelni az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség; a szervezet ennek érdekében www.prochristie.hu címen honlapot indított.

Stágel Bence, az IKSZ elnöke, kereszténydemokrata országgyűlési képviselő és Fakhouri Youssef projektvezető az MTI-hez eljuttatott közleményében kiemelte: a közvélemény tájékoztatása mellett a szolidaritásuk kifejezésével is tenni akarnak az üldözött keresztényekért; követelik a vallásszabadságot országaik számára; a nyilvánosság erejével is segíteni próbálnak nekik, hogy hazájukban maradhassanak. Ezen túlmenően a más vallásúakkal való békés együttélésre és a keresztények példaértékű tetteire szeretnék felhívni a figyelmet. Mint írták, a keresztények ellen irányuló támadások immáron tragikus méreteket öltöttek. Az áldozatok száma 2000-2010 között meghaladta az egymilliót, az utóbbi 10 évben átlagosan 270 keresztény szenvedett vértanúságot minden 24 órában. Megdöbbentő tény az is, hogy tavaly a vallási hovatartozása miatt meggyilkolt emberek 70 százaléka keresztény volt - fejtették ki.

Kitértek arra, hogy a keresztényellenes megnyilvánulások főként Afrikában, Ázsiában és az arab országokban jellemzőek, ahol a keresztények többnyire kisebbségekben élnek, ám a modernkori keresztényüldözés minden földrészen létezik különböző formában és eltérő eszközökkel. A keresztényellenes atrocitásokban már Európa is érintett. 2010-ben csak Spanyolországban több mint 20 alkalommal rongáltak meg, illetve gyújtottak fel katolikus templomokat baloldali anarchista csoportok - közölték.
 

Mint rámutattak: a keresztények egyre gyakrabban szembesülnek azzal, hogy a vallás- és lelkiismereti szabadságukat nem tartják tiszteletben és sokszor kötelezik őket arra - a toleranciára hivatkozva -, hogy adják fel világnézeti meggyőződésüket. Ilyen megdöbbentő esetek közé tartozik, amikor nem viselhetnek keresztet a munkahelyeiken, a keresztény anyakönyvezető homoszexuális párokat köteles összeadni, a keresztény orvost munkahelyének elvesztésével fenyegetik, ha nem végzi el az abortusz műtétet, vagy amikor a kereszténységet gyalázó kiállításokat szerveznek, sokszor közpénzen - sorolták.