Hasznos tudás: alkalmazásfejlesztés Androidra

forrás Prim Online, 2012. október 12. 14:06

Az okostelefon legyőzi a butát: 2011 év végén Magyarországon a szolgáltatóknál az eladott készülékek fele volt okostelefon, márciusban már 70, jelenleg pedig körülbelül 85 százalék. Az okos programozó legyőzi a butát: egyre többen érzik úgy érdemes alkalmazásokat írni a mobiltelefonokra. Ehhez kínál most jól konvertálható tudást a HWSW és az IT-Factory: jövő kedden - immár másodízben - elindítják App! képzésüket.

Ezúttal egy alapos - 42 órás - gyakorlati képzés során az Androidra való fejlesztésben mélyedhetnek el a résztvevők. A Google operációs rendszere 2008-ban mutatkozott be publikusan, s négy év alatt számos kisebb ugrással már a negyedik főverziónál jár. Az egyéni fejlesztők hosszú ideig nem preferálták, hiszen az iOS-ben könnyebb és nagyobb megtérülés mutatkozott, illetve az egységes és zárt rendszer tervezhetőbbé is tette a termékek készítését. Ugyanakkor míg az iOS platform mögött egyetlen egy gyártó van, az Android platformot számos készülékgyártó, és - a kedvező árak miatt - számos felhasználó is preferálja, ezért a fejlesztők sem kerülhetik meg.

 
A képzést a HWSW és az IT-Factory szakértői a valós helyzetnek megfelelően állították össze. Nem a nulláról indítanak, olyanok jelentkezését várják, akik már rendelkeznek fejlesztői tapasztalattal, nem ismeretlen számukra a Java-nyelv, sőt, akár már játszadoztak is az Android SDK-val. A decemberig tartó képzés óráit Ekler Péter, a Budapesti Műszaki Egyetem Automatizálási- és Alkalmazott Informatikai Tanszékének (BME-AUT) adjunktusa tartja, aki gyakorlott Android-fejlesztő és gyakorlott oktató is egyben. 
 
Az első négy oktatási napon a hallgatók a platform alapvetéseivel, strukturális tudnivalóival ismerkedhetnek meg, majd az alapok után élő alkalmazáspéldákon keresztül vezeti be az előadó a fejlesztőket az app komponensek, a hálózati kommunikáció, a szenzorok, háttérszolgáltatások és a médiahasználat világába is. A pontos tematikát érdemes elolvasni a képzés hivatalos oldalán, már a leírás is tanulságos lehet azoknak, akik tényleg szeretnének Android appfejlesztővé válni.
 
A gerinc tananyagot tovább színesíti, hogy a HWSW felkért különböző típusú vállalatoknál és különböző típusú termékeken dolgozó androidos fejlesztőket, hogy osszák meg tapasztalataikat, meséljenek arról, hogy a saját valós projektjeiknél a kihívásokat mivel súlyosbította az élet. Bobor Szabolcs a Mito vezető fejlesztési projektmenedzsere és Kollin Zoltán, szintén a Mitonál dolgozó UX szakértő minden óra elején néhány perces felvezetést tart, vállalati és tervezési szemmel helyezi kontextusba az adott témakört. Boldog Ferenc, a Ustream vezető Android-fejlesztője a médiahasználatot taglaló órán csatlakozik be, nem kérdés, hogy a világ legnépszerűbb személyes streaming szolgáltatójánál van mit mesélni. Nyitrai István, aki korábban az IND Groupnál dolgozott, most Szabó Mártonnal a Koin nevű személyes pénzügyi alkalmazást készíti. Pável Áron, aki a háttérszolgáltatások óra vendége, a népszerű fesztivál (Sziget, Volt, Sound) appokat is kiadó Canecom munkatársa, feladata főként a megrendelői üzleti Android-appok kódolása. A telefónia funkciók órán vendég lesz Tóth Levente, a debreceni Planetmedia vezető mobilfejlesztője. Ők a Telenor számára fejlesztették a Kétkeréken appon kívül, a Hipernet Nap alkalmazást, sőt egy olyan appot is, ami egy androidos sticken futva tévét okosít fel. Habencius István, fejlesztő pedig a rövidtávú szenzorok órán mutat be egy cloud-NFC megoldást, amit saját maga készít, felkészülve a valóság 2.0 eljövetelére.
 
 
Az App Képzés ezen fordulóját a nyelvet vagy platformot váltókon és a kezdő Android-fejlesztőkön kívül azoknak a fejlesztési projekt menedzsereknek ajánlják, akik fontosnak tartják megérteni csapatuk kihívásait, komolyabb rálátást szeretnének a fejlesztési folyamatokra és szeretnének tisztában lenni a technikai lehetőségekkel.