Információs és kommunikációs megoldások az öregedő társadalom javára

Mallász Judit, 2012. november 8. 20:10

Európai parlamenti képviselők határozottan támogatják az AAL Közös Program folytatását. Várhatóan 2013 márciusában az Európa Tanáccsal és az Európai Parlamenttel közös döntési eljárás kezdődik az ügyben.

Az AAL Egyesület (Ambient Assisted Living Association) legutóbbi vitanapjának - amelyet  az Európai Parlament épületében tartottak, és ahol beszámoltak az AAL Közös Program keretében finanszírozott projektek előrehaladásáról - két fő eredménye volt. Először is az Európai Parlament jelen lévő képviselői az AAL Közös Program folytatása melletti szilárd elkötelezettségüknek adtak hangot, és kijelentették: határozottan támogatják, hogy a program folytatódjon a 2014-2020-as periódusban. A konferencia másik hozadéka az AAL Közös Program három jellegzetes projektjének interaktív demonstrációja volt, azaz a projektek során kifejlesztett, az idős emberek önálló és aktív életvitelét segítő szolgáltatások és eszközök bemutatása. 

 
A rendezvényen három projekt eredményeiről és szolgáltatásairól tartottak interaktív bemutatót. Közülük kettőnek magyar résztvevői is voltak, illetve vannak. A projektek:
 
 
1. Connected Vitality
 
A projekt célja olyan, virtuális társas együttlétet megvalósító eszközök és videokommunikációs hálózat létrehozása, amelyek lehetővé teszik, hogy egymástól fizikailag távol lévő, jellemzően lakásukhoz kötött, idős emberek egyéni igényeikhez és életmódjukhoz illeszkedő, közös, online tevékenységekben (társasjátékok játszása, album nézegetése, weblapok böngészése stb.) vegyenek részt. A projektet megvalósító nyolctagú konzorcium magyar tagja, a három műszaki fejlesztő partner egyike a BME Egészségipari Mérnöki Tudásközpontja. A projekt várhatóan 2013 őszén fejeződik be. A projekt további részletei: http://emt.bme.hu/emt/hu/cvn, http://www.connectedvitality.eu/, http://www.yooom.com/
 
 
2. Domeo
 
A projektben időseket segítő otthoni robotokat fejlesztettek. A rendszer három elemből áll, ebből kettő robot: az egyik szóbeli kommunikációra (ezáltal a kognitív funkciók fejlesztésére) alkalmas, egy másik a felállás és járás támogatására (fizikai segítség), míg a harmadik a telemedicinás központ és a robotok közötti kommunikáció fenntartásáról gondoskodik. A kommunikációs robot képes egyszerű parancsok végrehajtására, emlékezteti az idős embert napi elvégzendő tevékenységeire, például a gyógyszerek bevételére vagy a reggeli elfogyasztására, továbbá vészhelyzet esetén riasztja a távol lévőket (családtagok, ápolók, orvosok stb.). A nyolctagú konzorcium magyar tagjai voltak: BME Gyártástudomány- és technológia Tanszék, Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet (OORI), Meditech Kft. A projekt 2012 nyarán befejeződött. A projekt további részletei: http://www.domeo-rehab.tk/, http://www.aal-domeo.org/
 
 
3. Is-Active
 
Szenzoralapú rendszer, amely az otthonában egyedül élő idős embernek valós idejű visszajelzéseket küld tevékenységeiről, és így saját maga figyelheti meg, ellenőrizheti és javíthatja fizikai állapotát.
 
A vitanapot záró panelbeszélgetésen részt vett Mike Biddle, az AAL Egyesület elnöke is. Felszólalásában hangsúlyozta: az AAL Közös Program egyik legfontosabb eredménye, hogy kialakulnak és megszilárdulnak az ágazat ellátási láncai, és így a kis- és középvállalatok, valamint más szervezetek új szállítókkal és felhasználókkal léphetnek kapcsolatba. Az AAL Közös Program – eddigi eredményein kívül – Európa-szerte kiváló lehetőségeket teremthet a demográfiai változással összefüggő gazdasági növekedésre. „Ebből a felismerésből kiindulva, ezt szem előtt tartva dolgoztuk ki és mutattuk be ma stratégiánkat az AAL Közös Program folytatására” – mondta Mike Biddle.
 
Az AAL Közös Programban részt vevő partnerországok a 2012. évi AAL Fórumon elfogadott eindhoveni nyilatkozatukban már állást foglaltak a program folytatásáról. Várhatóan 2013 márciusában az Európa Tanáccsal és az Európai Parlamenttel közös döntési eljárás kezdődik az ügyben.