Rosztelekom: Korrupciós botrány az orosz távközlési óriás körül

MTI Sajtóadatbank, 2012. november 21. 08:33

Több mint 200 millió dolláros sikkasztás ügyében kezdődött kedden házkutatás a Rosztelekom, az orosz távközlési nagyvállalat elnökénél, a hírre a moszkvai és a londoni tőzsdén is estek a cég részvényei - közölte a Kommerszant című orosz lap internetes változata.

A nyomozás a VTB bank nagy-britanniai leányvállalatának feljelentésére indult. A VTB Capital 2007-ben több mint 200 millió dollárt adott kölcsön a Ruszagroprom mezőgazdasági cégnek orosz tejipari üzemek megvásárlására a Nutritek International Corporation-től. A cég a Nutritek csoporthoz tartozik, amelynek 2005-től a Marshall Capital Alapítvány volt a társtulajdonosa. A Marshall Capital korábbi vezérigazgatója Alekszandr Provotorov volt, aki jelenleg az orosz távközlési óriás, a Rosztelekom elnöke.
 

A VTB Capital 2007-ben biztosíték formájában megkapta az orosz tejipari cégek részvényeit, amelynek értéke azonban a Deloitte Consulting LLP nemzetközi könyvvizsgáló cég szerint ötször kevesebbet tett ki, mint amennyit a Ruszagroprom állított. Kiderült, hogy a cég vezetője, Jevgenyija Kremnyeva fiktív adatokat bocsájtott az értékbecsléssel megbízott Ernst & Young cégnek a tejipari cégek pénzügyi helyzetéről, így azokat több mint 9 milliárd rubelre értékelte a brit cég. Ezt az adatot továbbították a hitelkérelem kedvező elbírálása érdekében a VTB bank brit leányvállalatának. A nyomozás adatai szerint a több mint 200 millió dolláros kölcsönt a Ruszagroprom vezetője és társai elsikkasztották.
 

A VTB bank előbb Londonban indított pert a Marshall Capital ellen, hogy  visszaszerezze a kamatokkal együtt már 230 millió dollárra rúgó kölcsönt, de a bíróság illetékesség hiányában elutasította a keresetet. A pénzintézet ekkor tett feljelentést Oroszországban.  Az ügyben őrizetbe vették Konsztantyin Malofejevet, a Marshall Capital jelenlegi vezetőjét és a cég jogi képviselőjét, valamint a Ruszagroprom vezérigazgatóját is.
 

A moszkvai értéktőzsdén kedd délelőtt a tíz órai nyitást követően azonnal esni kezdett a Rosztelekom részvényeinek ára. 40 perc alatt 1,7 százalékkal értek kevesebbet, mint a hétfői záráskor, délután három órára pedig már 4,2 százalékkal csökkentek a cég részvényei. A Kommerszant-online szerint az ügy nemcsak a Rosztelekomot, hanem a Szvjazinveszt állami holdingot is érinti, amely a Rosztelekom legnagyobb részvényese 45,3 százalékos tulajdonrésszel, és amely a távközlési területen jelenleg a legértékesebb cég.
 

Nem elhanyagolható tény az orosz lap szerint, hogy a most gyanúba keveredett Alekszandr Provotorov, a Rosztelekom elnöke Igor Scsogoljev emberének számít, aki pedig Vlagyimir Putyin államfő egyik tanácsadója, korábban távközlési miniszter és a Szvjazinveszt igazgató tanácsi elnöke volt.    
 

www.kommersant.ru/doc/2071289