Megvalósítási szakaszban a 2 milliárdos kormányzati informatikai rendszer

MTI Sajtóadatbank, 2012. november 29. 08:46

A megvalósítás szakaszába lépett a Központosított Kormányzati Informatikai Rendszer (KKIR) kialakítása, az elmúlt egy évben közbeszerzési eljárással beszerzett eszközöket már üzembe helyezték az egyes minisztériumoknál - jelentették be a projekt vezetői.

Összesen 2391 asztali számítógép, 400 monitor és 300 notebook beüzemelése fejeződik be november végéig. A továbbiakban megvalósul az informatikai alkalmazások egységesítése az egyes intézményeknél, továbbá az érintett minisztériumok integrációja. A 2 milliárd forintos összköltségvetéssel, 100 százalékos európai uniós finanszírozással megvalósuló projekt célja, hogy központosított, korszerű szolgáltatások váltsák ki az egyes intézményekben működő informatikai megoldásokat, és ezáltal hatékonyabbá váljon a közigazgatási tevékenység. Nem utolsósorban az informatikai rendszerek olcsóbb és biztonságosabb működtetését is szolgálja a fejlesztés.


A projekt zárásának időpontja 2013. augusztus 31., azonban az minisztériumokban a rendszereket folyamatosan adják át, elsőként a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban, ahol két héten belül valósul ez meg - mondta el Babócsy László, a projektet megvalósító  Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. projekt-menedzsere. Hozzátette, hogy az úgynevezett csoportmunka-alkalmazások üzembe helyezése jövő nyáron várható. Kiemelte, hogy a csoportmunka alkalmazásával az intézmények között megosztható munkaterület jön létre. Másik újdonságként említette, hogy a rendszer távolról is elérhető lesz, azaz meghatározott dolgozók céges mobil eszközökről is hozzáférhetnek például a levelezéshez. A rendszer lehetővé teszi a távmunka alkalmazást is 500 felhasználó részére.


A projektben a Miniszterelnökség és hat minisztérium, a Belügyminisztérium, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a közigazgatási, a nemzetgazdasági, a nemzetfejlesztési és a vidékfejlesztési tárca vesz részt. A Külügyminisztérium és a Honvédelmi Minisztérium a minősített adatok kezelése miatt marad ki.