New Yorkban több az internethasználó, mint egész Afrikában

MTI Sajtóadatbank, 2000. július 7. 09:07
Az elmaradott országok gazdasági felzárkózása nélkül az információs technológiai forradalom tovább fogja mélyíteni a szakadékot a gazdag és a szegény országok között - állapították meg és új globális stratégiai kialakítását szorgalmazták annak a nemzetközi értekezletnek a résztvevői, amelyet az ENSZ Gazdasági és Szociális Tanácsának (ECOSOC) kezdeményezésére hívtak össze New Yorkban, a világszervezet központjában.
James Wolfensohn, a Világbank elnöke felszólalásában aláhúzta, hogy a kereskedelem, a pénzügyek és az információáramlás globalizálódása jelentős mértékben felgyorsította a nemzetközi versenyfutást, és egyre növekszik a távolság az elől haladók és a hátul kullogók között.

A konferencia elé terjesztett adatok szerint a "digitális szakadék" már ma is rendkívül mély a gazdag és szegény országok között. Az internethálózathoz csatlakoztatott számítógépek kilenctizede a világ lakosságának tizenhat százalékát alkotó, magas jövedelmű országokban található. Pusztán New Yorkban több az internethasználó, mint egész Afrikában, ahol a lakosság fele még a telefont sem ismeri, negyven százaléka pedig nem tud írni.

Lawrence Summers amerikai pénzügyminiszter beszédében leszögezte, hogy az információs technológia rohamléptű fejlődése hatalmas lehetőség, egyszersmind óriási kihívás is a világgazdaság bővülése szempontjából. Úgy ítélte meg, hogy a magas írástudatlansági hányaddal rendelkező, gazdaságilag gyenge lábakon álló országok könnyen kimaradhatnak a technológiai forradalomból, a másik oldalon viszont a fejlett ipari államoknak előbb-utóbb nehézségei támadhatnak az információs technológiák világméretű terítésében.

A miniszter új globális stratégiai kialakítását szorgalmazta a fejlődő országok gazdasági növekedésének a felgyorsítására. Szerinte kettős megközelítésre lenne szükség, megfelelő egyensúlyt teremtve egyfelől az elmaradott országoknak nyújtott nemzetközi pénzügyi támogatás, másfelől a fejlődő államok által alkalmazandó - a tartós és szilárd növekedést biztosító - gazdaságpolitikai modellek között.

Az értekezleten elhangzott, hogy az információs technológiák megjelenése az elmaradott - különösen az afrikai - országokban nem csupán a gazdasági fejlődés érdekét szolgálná, hanem az ismeretek terjesztése révén olyan súlyos társadalmi gondoknak az enyhítését is, mint például az AIDS terjedése.