Fiataloknál az előny – radikálisan megváltozott az információfogyasztás

Farkas Miklós, 2012. december 9. 17:07

Kettészakadt az internetezetők tábora a 30 év alattiakra és az idősebb korosztályokra. A két csoport más eszközökkel, másképp és másra használja a netet. A fiatalok számára ez lett a legfontosabb információforrás, de nem az írott szövegeket, hanem a filmeket, videókat, képeket keresik. A közösségi oldalak kiszorították az e-mailt, és egyre többen akarnak folyamatosan online lenni, vagyis akár az okostelefonjukkal szünet nélkül netezni. A fiatalok versenyelőnye hatalmas – derül ki az eNET – Telekom: „Jelentés az internetgazdaságról” című kutatásból.

 

A közösségi oldalak kiszorították az e-mailt, és egyre többen akarnak folyamatosan online lenni, vagyis akár az okostelefonjukkal szünet nélkül netezni. A fiatalok versenyelőnye hatalmas – derül ki az eNET – Telekom: „Jelentés az internetgazdaságról” című kutatásból.

 

Már gyerekkorukban elkezdték

A 30 évesnél idősebbek (31-65 év közöttiek) és a fiatalabbak (15-30 évesek) is intenzíven 5-6 évvel ezelőtt kezdtek el internetezni és internetezésre alkalmas eszközöket használni – az eNET 2012 októberében készült kutatása szerint. A harminc évnél fiatalabbak egészen korán, többségükben már gyerekkorukban megkapták első mobiltelefonjukat, használtak számítógépet, interneteztek. Az infokommunikációs technológiák használata szempontjából mindez hatalmas előnyt jelent mindazokkal szemben, akik felnőttként tanultak meg kezelni számítógépet, és kezdték el használni a netet. A fiataloknak az internet, a hozzá kapcsolódó eszközök és technológiák használata olyan magától értetődő, mint a 30 év felettiek számára az olvasás.

Ennek köszönhetően a gyakran digitális bennszülötteknek is nevezett fiatalok sokkal hatékonyabban használják az internetet, ami a mai, úgynevezett információ-intenzív társadalmi-gazdasági környezetben hatalmas versenyelőnyt jelent a digitális bevándorlóknak nevezett idősebbekkel szemben. Intenzív internethasználatukkal ugyanakkor befolyásolják az eszközök, tartalmak fejlődését. Információfogyasztási és internet használati szokásaikat vizsgálva kiderül, hogy milyen kommunikációs csatornák és média felületek kerülnek előtérbe a jövőben.

 

A tévé és internet fej-fej mellett

Az eNET felmérése szerint mind a 30 év alattiak, mind az e felettiek körében is az internet és a tévé a két legfontosabb információforrás. Csakhogy a fiatalok 88 százaléka, míg a 30 év felettiek csupán 45 százaléka használja az internetet. Az internethasználókon belül a használat intenzitásában már nincsenek nagy különbségek a korosztályok között. A fiatalok sokkal kevésbé tartják fontosnak az írott sajtót és rádiót, mint információforrást. Az internethasználó idősebbek viszont az internetet tartják kevésbé fontosnak az informálódásban, bár már náluk is megelőzi a tévé jelentőségét. Utóbbi a két korcsoportnál közel azonos fontosságú.

A tévé és internet használatával töltött idő látványosan mutatja a fiatalabb korosztály változó tartalomfogyasztási szokásait és az internet növekvő fontosságát.

A fiatalok már annyi időt töltenek az interneten, mint a tévé előtt, megelőzve ezzel az idősebbeket, akiknél a tévézésre szánt idő még mindig jelentősen több – átlagosan hetente csaknem 7 óra a különbség a tévénézés javára.

A tévé és internet használata közötti különbség nem csak a ráfordított időben jelenik meg, a fogyasztott tartalmakban is jelentős eltérések vannak. A fiatalok körében sokkal népszerűbbek a kevesebb időt és kisebb figyelmet igénylő, rövidebb műsorok (klipek, sorozatok), míg a nagyobb lélegzetvételű, akár több órás műsorokat (ismeretterjesztő filmek, egész estés filmek, hírműsorok) az idősebbek nézik gyakrabban.

 

A húzóágazat: letöltések és közösség

Abban is nagy különbség van a korosztályok között, hogy mire használják a netet. A fiatalok sokkal bátrabban szereznek tartalmakat online, vagyis használják a letöltő szolgáltatásokat, torrentoldalakat, ahonnan főleg filmeket, sorozatokat, zenéket és szoftvereket, játékokat keresnek.

A 30 év alattiak a magánéletüket is sokkal intenzívebben élik az interneten: előszeretettel osztanak meg magukról képeket, videókat a közösségi oldalakon.

Az új generáció gyakrabban tölt le audio-, és audiovizuális tartalmakat és látogat közösségi oldalakat. A 30 év felettiek viszont valamivel többször olvasnak hosszabb szövegeket, cikkeket az interneten és érthető módon gyakrabban használják ügyintézésre is. Míg az internethasználó fiatalok közel fele tölt le filmeket, csaknem harmaduk pedig zenét és szoftvereket, addig a 30 felettiek csak 10-15 százaléka teszi ugyanezt. Az e-mailezés népszerűségében nincs különbség a két csoport között, de a kapcsolattartás másik jelentős területét, a közösségi oldalakat a fiatalok több mint kétharmada használja rendszeresen, míg a 30 felettiek kevesebb, mint 40 százaléka. Ez azt is jelenti, hogy a fiatalok között az e-mailt kezdi kiszorítani a közösségi oldalak nyújtotta kapcsolattartás. Emellett a fiatalok már gyakrabban használják a netet online rádióhallgatásra, tévézésre és társkeresésre is.

 

Tévéműsort néznek, de már nem hagyományos tévén

Bár a fiatalok kevesebbet néznek hagyományos tévét, filmekre, sorozatokra és szerkesztett műsorokra ők is igényt tartanak. Csupán azok fogyasztása tevődik át fokozatosan a különböző internetkapcsolattal ellátott eszközökre, számítógépre, okostelefonra, tabletre vagy például az interaktív tévére, amelynek jobb a képminősége és rendelkezik választható tartalmakkal (VoD) is. Ez a folyamat elsősorban kényelmi okokra vezethető vissza, mivel a fiatalabb generációk számára kiemelt fontossággal bír, hogy a tartalmat a kívánt időben és eszközön nézhessék a nekik tetsző sorrendben.

Ugyanakkor a fiatalok kevesebbet olvasnak a neten, mint a 30 év felettiek. Hírolvasásra alig több mint harmaduk használja a világhálót, míg az idősebb korosztály internetezőinek több mint fele. Persze szó sincs arról, hogy ne lenne igényük információkra, csak másképp fogyasztják és használják őket. Az internet adta lehetőségeknek köszönhetően népszerűbbek közöttük a nem-írott tartalmak, a képek, a videók, a hanganyagok.

 

Folyamatos online jelenlét

Az online tartalmakhoz való nyitottabb, aktívabb viszony mellett a netezésre használt eszközökben is nagy különbség van a korosztályok között. A fiatalok 33 százalékának van okostelefonja, míg a 30 felettieknél csak 23 százaléknak. A fiatal internetezők mintegy 20 százaléka használja netezésre a telefonját, a 30 felettieknek mindössze 6 százaléka.