Jelentős technológiai beruházásokat hajtott végre a BTel

forrás: Prím Online, 2012. december 10. 14:40

A Business Telecom Nyrt. (BTel) számára másfél éves háttérfejlesztési program fejeződött be 2012 novemberében, melynek keretében a cég új, független kiszolgálói kapacitást, valamint új pénzügyi és ügyfél-nyilvántartási rendszert helyezett üzembe. Ezt kísérte a korábbi tervek szerint végrehajtott üzletági átalakulás, illetve a Magyarországon egyedülálló, mikrohullámú és kombinált hálózaton zajló folyamatos kutatás-fejlesztés. 

A Budapesti Értéktőzsdén jegyzett vezető hazai alternatív távközlési szolgáltató, a Business Telecom Nyrt. (BTel) egyik kiemelt célja, hogy bevált üzleti modelljének megtartásával a bevont tőkepiaci forrásokat akvizíciókra, valamint saját tulajdonú távközlési hálózatának fejlesztésére fordítsa. Mindennek fontos részét képezik a háttérben végrehajtott különböző technológiai-, és rendszerfejlesztések is.

Az utóbbi egy évben mintegy 160 millió forintos beruházással a BTel saját, független szerverkapacitást épített ki. Ennek munkálatai 2011 augusztusában kezdődtek meg; a cég korábban bérelt kiszolgálói kapacitással gazdálkodott. „Ennek befejező lépéseként adtuk át a BTel új szervertermét, amely 2012 őszétől az összes szolgáltatáshoz biztosítja a kiszolgálási háttérkapacitást és a legújabb generációs technológiákat integráló, a rendszer működésének folytonosságát többszörösen biztosító forgalomirányítást” – mutat rá Takács Gábor, a műszaki divízió vezetője. – A jelenlegi szerverkapacitás lehetővé teszi, hogy saját eszközökön más cégeknek is kínáljon szerver-elhelyezést, még ha nem is ez a BTel fő profilja.”
 
Idén ősszel fejeződött be az új pénzügyi rendszer üzembe állítása, ami számlázási, valamint ügyfél-nyilvántartási rendszer-átállással járt. A BTel az elmúlt fél év során korábbi, saját fejlesztésű rendszereit cserélte a legfejlettebb, az iparág vezető vállalatai által használt Euromacc Hyper rendszerre. A tőzsdei jelenléthez kapcsolódóan tervezett üzletági átalakulás szintén idén, ősz elején ment végbe: a három fő divízió, a műszaki, kereskedelmi és pénzügyi üzletágak mai szerkezetének kialakítása a szolgáltató számára egyszerre volt társaságirányítási cél, illetve gyakorlati munkaszervezési előrelépés. A szakértő szerint a folyamatos fejlesztésnek további hozadéka is volt: a legutóbbi két akvizíció, mellyel a BTel a Nordtelekomtól, illetve a Drávanettől vásárolt ügyfélköröket, nem igényelt egyedi hálózatfejlesztést vagy kapacitásbővítést, így külön költségteher nélkül növelte a BTel mérethatékonyságát.
 
A BTelnél mindemellett folyamatos, hazánkban egyedi kutatás-fejlesztés zajlik a mikrohullámú és kombinált hálózati technológiák terén. Ennek eredményei megmutatják, hogy a szolgáltató milyen területeken nyújthat újat, illetve más technológiákhoz képest azonos vagy magasabb színvonalú szolgáltatásokat saját hálózatán, azonos vagy alacsonyabb költségek mellett. „Iparági partnerségeink révén szoros kapcsolatokat tartunk fenn a legnagyobb nemzetközi gyártókkal” – mondta Takács Gábor. – „Ennek eredményeképpen Magyarországon elsőként jutunk hozzá a legújabb hálózati eszközökhöz, amelyek a távközlési termékkutatás és fejlesztés, végeredményben pedig a költséghatékonyság növelésének alapját képezik.”