Öt magyar cég a Deloitte régiós Technology Fast 500 rangsorában

Farkas Miklós, 2012. december 18. 19:56

A legjobban teljesítő cégek ötéves átlagos árbevétel-növekedési üteme 83 százalékkal nőtt, míg a helyezések 40 százalékát szoftvergyártó cégek szerezték meg.

Öt magyar cég szerepel idén a Deloitte globális technológia, média és telekommunikáció (TMT) iparági csoportja által az EMEA (Európa, Közel-Kelet és Afrika) régióra vonatkozóan összeállított Technology Fast 500 rangsorban. A legjobb magyar cég a 135. helyezett Capture Zrt. lett, az abszolút első helyet pedig a francia Criteo szerezte meg.

A Deloitte által évente összeállított Technology Fast 500 rangsor immár tizenkettedik alkalommal veszi számba a leggyorsabban növekvő állami, illetve magánkézben lévő technológiai, média- és telekommunikációs cégeket, valamint élettudományokkal és tiszta technológiákkal foglalkozó vállalatokat az EMEA térség 24 országában a megelőző ötéves időszak alatt elért százalékos árbevétel-növekedés alapján. A megmérettetésre idén több mint 1100 cég jelentkezett.

Verbó Zoltán a Fast 500 program magyarországi vezetője elmondta: A Deloitte Technology Fast 500 EMEA program a régió legobjektívabb iparági sorrendje a technológiai ágazatban. A listára Magyarországról idén öt cég tudott felkerülni, ami rendkívül nagy teljesítménynek számít. Az erős versenyben a Capture Informatikai és Tanácsadó Zrt. a 135. helyen végzett, de az ötszázas listán Magyarországot képviseli még az iData Műszaki Informatikai Mérnöki Iroda Kft. (166. hely), a Kilgray Fordítástechnológiai Kft. (222.), a Kishonti Kft. (244.), és az E-bola Média Kft (259.) is.

Az ötszázas lista élén az online reklámiparban érdekelt francia Criteo végzett, öt év alatt lenyűgöző, több mint 200 000 százalékos növekedést elérve. Az idei a harmadik egymást követő év, amikor a francia cégek tarolnak, hiszen 90 francia vállalkozás tudott bekerülni a rangsorba. Az Egyesült Királyság végzett a második helyen 74 vállalkozással, a harmadik helyezett Svédországot pedig 55 cég képviseli a listában.

 

Az első tíz helyezett

 

A francia cégek kiemelkedtek a mezőnyből, hiszen rögtön három francia céget is találunk a tíz legjobb között; ebben a rangsorban Törökország végzett második helyen, két top 10-es helyezéssel. Mellettük Egyesült Királyság beli, romániai, holland, spanyol és svéd vállalkozások vannak az első tíz között.

 

Iparági tendenciák

 

Az idei Fast 500 rangsor teljes mezőnyének 40 százaléka (198 vállalkozás) a szoftveripart képviseli, míg az iparágak közötti versenyben második helyen az internetes szektor áll. Őket követi a telekommunikáció és a hálózatépítés (17%), a félvezető- és alkatrészgyártás, valamint az elektronikai ipar (8%), a biotechnológia, a gyógyszergyártás és az orvosi eszközök gyártása (6%), a zöld technológia (3%), a média és a szórakoztatóipar (3%), valamint a számítógép- és perifériagyártás (1%).

Az első tíz helyezett közül négy az internetes szektort erősíti, a telekommunikáció és a hálózatépítés iparágat pedig öttel több cég (szám szerint 85) képviseli a rangsorban idén, mint tavaly.