Állami tulajdonba vették az IdomSoft Zrt.-t

forrás: Prím Online, 2012. december 22. 10:24

A Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató (NISZ) Zrt. 100 százalékos tulajdonába került az IdomSoft Informatikai Zrt., miután aláírták a részvényvásárlásról szóló dokumentumot - közölte a NISZ Zrt.

A tranzakció a Gazdasági Verseny Hivatal jóváhagyását követően, 2013 első negyedévében zárulhat le - tették hozzá. Az IdomSoft Zrt. állami informatikai rendszereket működtet, így például felel a választások lebonyolításának informatikai hátteréért, működteti a www.valasztas.hu honlapot.

A kormány november 6-án határozatot hozott arról, hogy megvizsgálják az IdomSoft közvetett állami tulajdonba vételének lehetőségét annak érdekében, hogy egyes, az állam működése szempontjából kiemelt fontosságú informatikai rendszerek működtetése, illetve folyamatos fejlesztése a jelenleginél költséghatékonyabb, ugyanakkor magasabb biztonsági szintű legyen. A cél az volt, hogy a vállalat a NISZ Zrt. tulajdonosi joggyakorlása alá kerüljön, és a nemzeti fejlesztési miniszter szakmapolitikai felügyelete mellett működjön. A kormányhatározat szerint a tranzakcióra legfeljebb 1,5 milliárd forintot szánt a kabinet.

A NISZ Zrt. közleményében ismertette: megvizsgálta az IdomSoft Zrt. megvásárlásának lehetséges formáit, illetve a tranzakcióval összefüggő kérdéseket, és azt követően a kormányhatározat, illetve a nemzeti fejlesztési miniszter döntése alapján kezdte meg a megvásárlással kapcsolatos tranzakciót.

A közlemény idézte Szabó Zoltán Attilát, a NISZ Zrt. vezérigazgatóját, aki hangsúlyozta: "A kormány, annak érdekében, hogy az állami működés szempontjából kiemelt fontosságú nyilvántartások, a nemzeti adatvagyon biztonsága, és e nyilvántartások magas színvonalú informatikai működtetése biztosított legyen, döntött arról, hogy tőkeemeléssel biztosítja, hogy a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. megvásárolja az Idomsoft Zrt. valamennyi részvényét. E kiemelt rendszerek területén jelentős tapasztalattal rendelkező vállalkozás állami tulajdonának megszerzésével biztosítható a nemzeti adatvagyonra vonatkozó törvényi előírások teljesítése."

A Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. fő tevékenysége 2007 óta teljes körű infokommunikációs szolgáltatások nyújtása. A cég jogutódja az 1987-ben alapított KOPINT-DATORG Konjunktúra-, Piackutató és Informatikai Intézetnek. 2005 júliusa óta a társaság egyedüli tulajdonosa a magyar állam, azóta "zártkörűen működő" részvénytársaságként működik, 2008-ban a tulajdonosi jogokat a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. vette át.