Karácsony a Marson

Czipperer Dia, 2012. december 27. 00:18

Míg a legtöbb ember számára a karácsony egy meghitt ünnep, amikor együtt vannak a családtagok, addig hat ember számára ez a karácsony biztosan más volt, mint a megszokott. Egy kisebb csapat ugyanis a Utah állambeli sivatagi Mars kutatóközpontban töltötte az ünnepeket.

Ezek az emberek összesen két hetet töltenek a kutatóbázison, ahol megtapasztalhatják, hogyan is élnének a Marson. Diane Turnshek, egy scifi-író, csillagász és pedagógus is része a csapatnak, ő ír blogbejegyzést a mindennapjaikról - ebből egy kis ízelítőt kaphatunk, milyen is az élet egy ilyen környezetben.
 

Ugyanúgy szintetikus élelmiszert fogyasztanak, mintha már bevetésen lennének, és minden más körülmény is passzol. Például a legközelebbi kórház is 40 mérföldnyire van a kutatóközponttól. Így valóban átérezhetik a civilizáció, egészségügyi ellátás hiányát, meg kell birkózniuk azzal, hogy ezen a téren - csakúgy mint a Marson - magukra maradtak.
 

Bár ember még nem járt a bolygón, de élet nyomait már felfedezték. A SpaceX magán űrrepülési társaság alapító vezérigazgatójának, Elon Musknak az elmondása szerint az elkövetkezendő 12-15 évben egy körülbelül 80 ezer fős Mars-kolónia létrehozása a cél.

 

Forrás: Mashable.com