Olcsóbb lesz a felsőfokú oktatás

Vértes Judit, 2013. január 17. 21:35

Miközben Magyarországon épp az egyetemi oktatás drágulása, a téritésmentes helyek megfogyatkozása miatt hágnak egyre magasabbra az indulatok, Kaliforniában egy olyan program indult, amely olcsóbbá és szélesebb körűvé teszi a felsőfokú oktatást az internet révén. A San Jose State Egyetem és a Szilicium Völgyi Udacity cég vezetői megállapodást írtak alá olyan online kurzusok indításáról, amelyek elvégzésével az egyetem által is elismert és elfogadott kreditpontokat lehet kapni. 

A hónap végén induló program célja az oktatás demokratizálása, lehetőséget adni mindenki számára a szükséges tudás megszerzésére. Egyelőre három olyan kurzust indítanak, amelyek nagyon sok szakon a továbbhaladás feltételei, s amelyeknél nagy volt a sikertelen vizsgák aránya. A diákoknak így lehetőségük van az algebrai és statisztikai alapok elsajátítására akár még az egyetemi tanulmányaik előtt. Az online kurzusok jóval kevesebbe kerülnek az osztálytermi szemesztereknél, így jelentős költséget takaríthatnak meg a tanulók. A diákoknak lehetőségük lesz tanáraikkal fórumokon, chat-szobában konzultálni, feltehetik kérdéseiket, a tananyag egésze letölthető lesz, nincs szükség jegyzetre, tankönyvre. A kurzuson olyanok is részt vehetnek, akik nem az egyetem hallgatói. 
 
Az online tanulásnak több platformja is működik már (Coursera, a Khan Academy), de ez az első alkalom, hogy egy hagyományos egyetem hivatalosan is elfogadja a neten szerzett tudást.