A Vodafone rekordajánlata a holland UMTS-árverésen

MTI Sajtóadatbank, 2000. július 10. 09:24
A holland harmadik generációs UMTS-koncessziókért folyó küzdelemben a Vodafone Airtouch-Libertel NV, a Vodafone Airtouch plc leányvállalata a kilencedik forduló után 45,5 millió eurós rekordajánlatot tett a két nagyfrekvencia egyikére.
A másik nagyfekvenciára a British Telecomnak már egy minimum 100 ezer eurós ajánlata van érvényben - közölte a holland közlekedési minisztérium csütörtök este, az első aukciós nap zárásaként. A három kisebb kiírt fekvenciára az amszterdami VersaTel Telecom International NV adta a legjobb ajánlatot, 200 ezer euróval. Az árverés addig tart, amíg elfogynak az egyre magasabb tétek. A VersaTel ugyanakkor már bírósági keresettel fenyegetőzött, mert azt állítja, hogy zárt a verseny, amelyben máris eldöntött az eddigi mobilszolgáltatók győzelme.