Online személyiségünk hogyan írja át a kapcsolatainkat?

Czipperer Dia, 2013. február 25. 13:24

Hány helyen is vagyunk jelen virtuálisan? Hogyan változik személyiségünk a kibertérben? Sherry Turkle „Kapcsolódva, mégis magányosan?” című tanulmányában azt vizsgálja, hogy eszközeink és online személyiségeink hogyan írják át emberi kapcsolatainkat és kommunikációnkat. Mindezt a TED-en előadásában ismertette.

SMS-t kapni ma már a világ legtermészetesebb dolga, olyan egy szöveges jókívánság, mintha valaki éppen megölelgetne minket. Sherry Turkle hasonló példával indította előadását, aki azt is elmondta, hogy ő maga egy paradoxont testesít meg, hiszen bár szeret SMS-t kapni, úgy véli, túl sok probléma van velük.

 
Vajon mit takarhat valójában ez a paradoxon?
 
Kezdjük az elejéről! A technológia rohamosan fejlődik, új eszközök új felhasználói szokásokat generálnak. Azonban ezzel nemcsak a felhasználói attitűd alakul át, hanem személyiségünk is.
 
Amit pár évvel ezelőtt még zavarónak vagy elképzelhetetlennek tartottuk, azok ma már hétköznapjaink szerves részét képezik. A mai fiatalok pedig már ebben a világban szocializálódnak.
 
Turkle gondolatmenetében a paradoxon ott csúcsosodik ki, ahogy megjelenik a „társas magány” kifejezés. A kibertérben való egyre erősebb és megszokottabb részvétel egyúttal el is idegenít minket. Valójában magunkra maradunk.
 
Szeretnénk irányítani, saját magunk rendezni dolgainkat, mindig mindenhol ott lenni. Ez azonban – ahogy felhívja rá a figyelmet, sokszor ahhoz vezet, hogy elrejtőzünk egymás elől, miközben folyamatosan kapcsolatban vagyunk.
 
„Goldilocks effects” – így nevezi azt az állapotot, amikor két állapot között vagyunk: sem nem közel, sem nem távol egymástól, csak éppenhogy. 
 
Szerintem valahogy a kommunikációnak egy olyan módja alakul ki, amikor bár csevegünk egymással, valahogy mégsem tudjuk, hogyan kell beszélgetni. Hangulatjelek, emotikonok mögé bújunk, nem kell face-to-face megküzdeni az „ellenféllel”. 
 
SMS, e-mail, posztolás: bármit elrontunk, azt javíthatjuk, átgondolhatjuk, uralhatjuk a beszélgetést – emeli ki Sherry Turkle. A technológia által „letisztíthatjuk” beszélgetéseinket, egyfajta álarc mögé bújhatunk. Vagyis a beszélgetést feláldozzuk a kapcsolódásért (conversation-connection).
 
Nem azt állítja, hogy ez a fajta kommunikáció nem működik, csupán annyit, hogy nem minden formában. Amikor másokat meg akarunk ismerni, dolgokat megtudni róla, akkor nem ez a megfelelő mód. A másokkal való személyes párbeszédet valójában arra használjuk, hogy megtanuljuk, hogyan folytassuk önmagunkkal – mondja.
 
Gondoljunk csak bele: vajon miért nem szeretik a gyerekek a szóbeli számonkérést? Mert nincsenek rá felkészülve, hogy mások előtt megnyilvánuljanak. Sokan a hús-vér barátjukat is lecserélnék egy „okos” eszközre, aki olyan, mint egy igazi jóbarát, olyankor is meghallgatja őket, amikor mások nem.
 
Az elmúlt 15 év tapasztalatát összegezve Turkle rávilágított a lényegre: senki nem kíváncsi ránk. Ezért jó, hogy van közösségi média profilunk, ahol megmutathatjuk magunkat. Ezek a gépek, oldalak legalább törődnek az emberrel.
Sherry Turkle
 
A mostani robotújdonságokról már nem is beszélve. Fiataloknak, időseknek egyaránt fejlesztenek olyan „társakat”, akik segítenek, szórakoztatják az embereket. Szerinte már ennyire elvesztettük a bizalmunkat abban, hogy ott lehetünk egymás számára.
 
Sajnos az a szomorú helyzet, hogy „egyre többet várunk el a technológiától és egyre kevesebbet egymástól”. És hogy mindennek mi az oka? Sherry Turkle szerint „a technológia ott csíp minket fülön, ahol a legsebezhetőbbek vagyunk.” 
 
Félünk attól, hogy magunkra maradunk, de amíg a technológia mellettünk áll, biztonságban érezzük magunkat. „Kapcsolódunk” – ami azonban nem oldja meg a valódi problémát. Inkább csak egy újfajta létezés csúcsosodik ki: „Megosztok, tehát vagyok”.
 
A baj mindezzel csak az, hogy ha már nem érezzük a kapcsolódást, magunkat sem érezzük többé. Szóval csak óvatosan: ne hagyjuk, hogy a magány legyűrjön minket. Az egyedüllétet tanulni lehet és kell is. Ezzel is nincs is baj. Probléma akkor áll elő, ha ennek kezelhetetlensége magányhoz vezet. 
 
A technológia tehát áldás vagy átok is lehet, azon múlik, hogyan használjuk. Egy lehetőség, amit mi döntünk el, mire használjuk.
 
Forrás: Netkutatások.hu