A mobilelőfizetések száma jövőre eléri a hétmilliárdot

MTI Sajtóadatbank, 2013. március 3. 08:38

A mobiltelefon-előfizetések száma jövő év elejére átlépheti a hétmilliárdot, a világnépesség számát - jósolta jelentésében a Nemzetközi Távközlési Egyesület (IUT).

A genfi székhelyű szervezet megítélése szerint a friss adatok azt mutatják, hogy továbbra is erős és folyamatos a kereslet az információs és kommunikációs technológiai szolgáltatások iránt, amit leginkább a szélessávú internet árának szakadatlan esése ösztönöz.
 

A piaci bővülés motorja elsősorban Ázsia, a földrészre esik a mobilelőfizetéseknek több mint a fele. Az IUT honlapján közzétett jelentés szerint a mobilpenetráció 2013 végére 96 százalékos lesz globális szinten, ezen belül a fejlett országokban 128 százalékon áll majd a mutató, a fejlődőkben pedig 89-en.
 

Az egyesület becslése alapján az idén 2,6 milliárdra emelkedik az internetet használók száma. A fejlődő világban azonban korlátozott - 31 százalékos - marad az internethozzáférés elterjedtsége, míg a fejlett országokban a lakosság 77 százaléka rendelkezik internetkapcsolattal az év végére.
 

Az IUT most először vizsgálta az internetezők "nemi" összetételét: kimutatása szerint globális szinten 1,3 milliárd nő - a nők 37 százaléka - veszi igénybe az internet szolgáltatásait, míg a férfiak közül 1,5 milliárdan (41 százalék).

 

Az internetpenetráció Európában a legmagasabb szintű (75 százalékos), míg az ázsiai-csendes-óceáni térségben 32 százalékos a világhálót elérők aránya, Afrikában pedig csupán 16 százalékos.