Három céggel tárgyalnak a vasúti kommunikációs rendszer szállítására

MTI Sajtóadatbank, 2013. március 5. 07:47

A GSM-R vasúti kommunikációs hálózat kiépítésére pályázó négy induló közül hárommal kezdi meg a tárgyalásokat a NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt.-t (NISZ Zrt.) - közölte a NISZ. A második fordulóban az ajánlattételhez szükséges műszaki dokumentációt három pályázó kapja meg: a Kapsch Carrier Com Kft. és az MVM Ovit Zrt. közös ajánlattevőként, a Nokia Siemens Networks Telekommunikációs Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., valamint a SELEX Electronik S.p.A. és a Huawei Technologies Híradástechnikai Kft. szintén közös pályázóként.

A részvételi felhívásra jelentkezett még a ZTE Hungary Kft., azonban az alkalmassági feltételeknek nem felelt meg. A közbeszerzési eljárás várhatóan 2013 első negyedévének végén zárul, ezután a legjobb ajánlattevővel a NISZ megkötheti a szerződést. A NISZ tavaly december 22-én jelentette meg a tárgyalásos közbeszerzési eljárásra szóló részvételi felhívását, amelyre a 2013. január 25-i határidőig négyen jelentkeztek, a cégek alkalmasságának vizsgálata március 1-jén zárult le.
 

A projekt célja, hogy megteremtse a nemzetközi vasúti forgalom átjárhatóságát, valamint növelje a közlekedés biztonságát és hatékonyságát. A NISZ a kormány 2012. novemberi döntése alapján a GSM-R projekt megvalósítója és a projekttel összefüggő támogatás kedvezményezettje. Hatáskörébe tartozik a tervezésre, a kiépítésre és az implementációra vonatkozó közbeszerzési eljárás lebonyolítása.
 

A most folyó közbeszerzés tárgya a GSM-R rendszer megvalósítására 905 kilométer vasúti vonalszakaszon. A projekt 22,6 milliárd forint összköltségvetésű, ennek 85 százaléka uniós forrásból érkezik, a fennmaradó 15 százalékot a költségvetés finanszírozza. Az érintett vasúti szakaszok: Budapesti állomások és vasútvonalak, Budapest-Székesfehérvár, Győr-Boba-Bajánsenye, Budapest-Hegyeshalom, Sopron-Szombathely-Szentgotthárd, Budapest-Cegléd-Szajol-Püspökladány és Szajol-Lőkösháza vasútvonalak.
 

A GSM-R rendszer egységes európai szabványokon alapuló, a vasúti forgalom biztosításához szükséges vezeték nélküli kommunikációt lehetővé tevő rendszer, amely alapinfrastruktúrája az Egységes Európai Vonatbefolyásoló Rendszernek, az ETCS-nek. A GSM-R és az ETCS együttesen alkotja az Egységes Európai Vasúti Közlekedésirányítási Rendszert (ERTMS). A most induló projekttel Magyarország is csatlakozhat az ERTMS rendszerhez.