A Philips az e-kereskedelemben

MTI Sajtóadatbank, 2000. július 18. 11:33
A holland Philips elektronikai gyártó az értékesítésének 50 százalékát az interneten keresztül tervezi bonyolítani két éven belül - mondta a cég e-kereskedelem-fejlesztéssel foglalkozó munkacsoportjának vezetője.
A felelős úgy nyilatkozott, hogy ő személyesen 70-80 százalékot sem tart lehetetlennek két év múlva. A holland részvénytársaság az idén 100 millió eurót, a jövő évtől évi 150 millió eurót fektet be az elektronikus kereskedelem fejlesztésébe. Meggyőződésük, hogy az internet révén 30 százalékos megtakarítást érhetnek el az értékesítési és a beszerzési költségekben.

Idén az év elején a Philips értékesítésének 5 százalékát bonyolította interneten - emlékeztetett a Het Financieele Dagblad című holland gazdasági lap hétfőn.