„Csakeredeti” – megvannak a Microsoft oktatási programjának nyertesei

Czipperer Dia, 2013. április 26. 14:59

Másodszor szervezte meg a Microsoft „Csakeredeti” programját diákoknak, amely nagy sikerrel zárult. Összesen 139 csapat mérkőzött meg, melyek közül csupán 21 tudta helyesen megválaszolni a kérdéseket. Ez azt mutatja, hogy bőven akad még tennivaló ezen a téren, viszont a nyertes pályamunkákat valóban kiemelkedőnek ítélte a zsűri, amelyet sajtótájékoztatón ismertettek.

Február óta tartott a Microsoft „Csakeredeti” oktatási programja, melynek keretében két fordulóban tehették magukat próbára a résztvevők. Először a hivatalos oldalon kellett helyesen válaszolni a kérdésekre, így lehetett a második körbe bekerülni. Összesen 139 csapat próbálkozott, és mindössze 21-nek sikerült helyesen megválaszolni a kérdéseket, ami nem túl jó arány.

 

Ez is azt mutatja, hogy van még mit tenni ezen a téren, tisztába kell tenni az egyes fogalmakat, hiszen a kérdések a szerzői jogokhoz, a termékhamisításhoz, a (il)legális szoftverhasználathoz és a biztonságosabb internetezéshez kapcsolódtak.

 

A második fordulóban azonban már sokkal szabadabb volt a pálya, aki ide bejutott, már választhatott, hogyan szeretne megmérettetni. Volt, aki költeményben osztotta meg gondolatait, esetleg kampányverset készített az eredetiség népszerűsítéséről, de akadt olyan is, aki zászlót készített az alkalomra, valamint sokan prezentáció formájában mutatták be, mit gondolnak a mobil eszközökön tárolt adatok biztonságáról, az illegális szoftverhasználatról stb.

 

Összesen négy csapatott választott a végén a zsűri. A pályamunkák között akadt minden fajta – vers, zászló és prezentáció is. A győzteseknek járó díjat sajtótájékoztató keretében adták át. Sajnos csak a harmadik helyezett budapesti csapat tudott részt venni az eseményen, ugyanis az ország távoli pontjairól kerültek ki a győztesek.

 

 

 

Az első helyezett a Szegedi Városi Kollégium Fodor József Tagintézményének csapata szerezte meg zászlójával, a második a györkönyi Művelődési ház Overflow csapata lett, harmadik helyen pedig a Budapest Kommunikációs és Üzleti Főiskola Á Lá Cool nevű csapata végzett. Ők személyesen is át tudták venni jutalmukat. Negyedikként a barcsi Széchényi Ferenc Gimnázium és Kollégium Mad Developers csoportja kapott elismerést – mindegyik esetben pénzjutalom volt a nyeremény.

 

 A nyertes zászló

 

Á Lá Cool csapat

 

Sajnos – ahogy Szilágyi Bernadett, a Microsoft Magyarország YouthSpark programjának menedzsere kiemelte – a legtöbb, 10-ből 9 fiatal gondolja úgy, hogy amit letölt/talál az interneten, az eredeti.

 

Vannai Dorottya, a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület kommunikációs referense egy 2012-es kutatás adatait ismertette, amely szintén megdöbbentő számokkal szolgál ezen a téren. Az adatokból egyértelműen kiderül, hogy a fiatalok sokkal tájékozatlanabbak ezen a téren, és kevésbé mérik fel az illegális szoftverhasználattal járó veszélyeket.

 

Arra kérdésre, hogy vásárolnak-e illegális, nem ismert forrásból származó szoftvert, a fiatalok (30 év alattiak) 34%-a adott igenlő választ, míg a nagy átlag 27%-os volt. Az ingyenes filmnéző és egyéb oldalak látogatottsága is hasonló adatokkal szolgál: az átlag 27%-ban mondta azt, hogy használja ezeket, és 16%-uk akkor is, ha fizetős lenne. A fiatal korosztály esetében 35%-os és 19%-os arányról beszélhetünk ezen a téren.

 

Érdekes, hogy ez a korosztály úgy érzi, képes eldönteni azt is, hogy legális-e az adott oldal. 40% nyilatkozott úgy, hogy felismeri az ilyen oldalakat. Pedig a tapasztalatok nem ezt mutatják. 

 

A kezdeményezés mellé egyedüli mobilszolgáltatóként a Vodafone állt. Nyilas Orsolya kommunikációs és vállalati felelősségvállalási igazgató szerint "fontos, hogy a fiatalok biztonságban használják az internetet" és hogy "maguk is tisztában kegyenek azzal, miért fontos, hogy készülékükre megbízható forrásból származó, jogtiszta szoftvereket, alkalmazásokat töltsenek le,hogyan kerüljék el az interneten leselkedő veszélyeket". 

 

Ezért jó alap a Microsoft programja, hiszen, hiába hirdették ki a győzteseket, nem zárult le teljesen. Lehet majd a későbbiekben is tovább játszani az oldalon, és nemsokára az offline verzió is elérhető lesz.