A One meghozza a sikert a HTC-nek

Czipperer Dia, 2013. május 8. 11:05

Bár az első negyedéves eredmények nem kecsegtettek sok jóval a HTC háza táján, a One népszerűségére alapozva sokan bíztak a felemelkedésben. Úgy tűnik, a készülék valóban meghozta a sikert a HTC-nek.

A HTC közzétette április havi eladásait, ami azt mutatja, javulnak a pénzügyi eredmények. Végre beérett a One gyümölcse. Az évekig sikeres HTC az első negyedévben nem muzsikált túl jól, de az új csúcsmobil a második negyedév elején javította az arányokat.


 

Az árbevételük 642 millió euróra emelkedett, amely jelentős növekedésnek számít. A februári adatokhoz viszonyítva ez 71%-ot jelent. Márciusban is már sikerült kicsit javítania az eladásain, 39%-kal. Az elmúlt két hónap tehát biztatónak számít a cég életében, de a One pályafutása még korántsem ért véget.

 

És még nem is teljesítette a tőle elvártakat – sem a One, sem a HTC – hiszen tavaly a havi forgalom a mostani másfélszerese volt, így van még tennivaló bőven, és a versenytársakkal is továbbra is tartani kell a versenyt.

 

Forrás: Unwiredview.com