A Yahoo! ejtené a Microsoftot és a Google-lal akar szövetkezni

forrás: Prím Online, 2013. május 16. 09:02

A Yahoo! minél hamarabb szakítani szeretne a Microsofttal. Helyette a Google-t választaná mint vonzóbb partnert. A válás azonban nem ennyire egyszerű.

Mint ismeretes, a Yahoo! netes keresője a Microsoft keresőjére (Bing) épül, az erre vonatkozó együttműködést kívánja most felmondani a portál, és a Google-lal szeretne szövetséget kötni. A Yahoo! a 2009-ben tíz évre kötött szerződést szüntetné meg idő előtt. Annak idején önálló kereső kifejlesztését tervezte, aztán a Microsofttal való megegyezés után, miszerint a Yahoo! a Microsoft keresőjének infrastruktúráját használja, felhagyott a tervvel. A Yahoo! új CEO-ja, Marissa Mayer elégedetlen a Microsofttal való partnerséggel. Többek között az alacsony reklámbevételeket és az elhibázott célokat nevezte meg okként.

A Windows tulajdonosa elzárkózik azonban az idő előtti elválástól. A szerződés szerint ugyanis csak 2015-ben lehet abból kiszállni. A záradék arról szól, hogy annál korábbi felmondás akkor lehetséges, ha a Microsoft eladja, vagy megszünteti a Binget. A Yahoo! abban az esetben is élhet azonban a felmondással, ha a reklámbevételek kereső-kérdésenként a Google-átlag 40%-át sem érik el. Nem valószínű azonban, hogy azok olyan mélyre süllyedtek volna.

2008-ban felmerült annak a lehetősége, hogy a Microsoft bekebelezi a Yahoo!-t, amit akkor a Yahoo! elutasított, megkötötte viszont a kereső-együttműködést. Az ebből a kooperációból származó bevételek azonban csekélyebbek, mint amennyit a korábban használt, kevéssé sikeres saját kereső hozott a Yahoo! konyhájára.

A Yahoo! új vezére, aki egyébként a Google-tól érkezett, már februárban határozottan kijelentette, hogy a Microsoftnak jelentősen növelnie kell a Bing piaci részesedését, ha konkurenciaképes kíván maradni. Mayer, aki a Google piacvezető kereső-ágát irányította korábban, időközben állítólag már megkapta korábbi munkaadójának szóbeli hozzájárulását az új együttműködéshez. A Google bevételeinek nagy része egyébként a reklámokból folyik be.

A Microsoft mindenestre egy évvel meghosszabbította a garantált bevételre vonatkozó biztosítékát, és készpénzzel is hajlandó beszállni, ha a piacon a megállapodásban szereplő bevételek nem teljesülnek. Az együttélés válságban van, de még nem dőlt el, hogy együtt, vagy külön folytatják…