Műholddal figyelik a vaddisznókat a Balaton-felvidéken

MTI Sajtóadatbank, 2013. május 17. 07:20

Műholdas helymeghatározó rendszerrel (GPS) ellátott nyakörvet tesznek a befogott vaddisznókra a Balaton-felvidéken a szakemberek, hogy rájöjjenek, miért szoktak be az állatok a lakott területre - adott tájékoztatást a Nyugat-magyarországi Egyetem Vadgazdálkodási és Gerinces Állattani Intézete munkatársa .

Tari Tamás elmondta, hogy a projektet a Bakonyerdő Zrt. és az intézet 2012 októberében indította: ekkor jelölték ki a befogóhelyeket, ahová a befogó udvarokat telepítették. Az erdészet munkatársai folyamatosan ellenőrizték a befogókat, így pontos információk álltak rendelkezésre az esélyekről: így sikerült kedden éjjel Örvényesnél két kocát befogni és GPS-nyakörvvel ellátni.
 

A nyakörvekkel óránként meghatározható a vaddisznó tartózkodási helye, akkumulátoruk két évig biztonsággal működtethető. Az eszköz, a vizsgálati periódus lejárta után automatikusan vagy rádiójel segítségével leoldódik és leesik az állatról - magyarázta a szakember.
 

Évente körülbelül 8000-9000 pozíció áll majd a rendelkezésünkre, amelyeket kiegészítenek a területről gyűjtött - például mezőgazdasági-, erdei- és lakott területi - adatokkal, a táplálék kínálatával, a kerítések helyeivel és típusaival, illetve az ott jellemző emberi tevékenységről szóló turisztikai, vadászati és közlekedési információkkal - tette hozzá. Az így megszerzett információk segítségével meghatározható lesz a vaddisznók mozgáskörzete, aktivitása és élőhely-használata, s elemezhetők lesznek a különböző hatásokra adott viselkedési válaszok.
 

A vizsgálat eredményei várhatóan választ adhatnak több olyan kérdésre, amelyek jelenleg még nem tisztázottak: például melyek a lakott területen történő megjelenés okai, milyen tényezők és hogyan befolyásolják a vaddisznó jelenlétét és a károkozását, illetve milyen védekezési megoldások lehetnek hatékonyak - sorolta Tari Tamás.
 

Az intézet és a Bakonyerdő Zrt. a tervek szerint a kutatás alapján olyan technológiai fejlesztési javaslatokat és élőhely-kezelési eljárásokat dolgoz ki, amelyek ajánlásával és alkalmazásával csökkenthető a vaddisznók lakott területi károkozása és az ezzel együtt járó konfliktusok is mérsékelhetők - emelte ki.
 

Az intézet közel tíz éve végez GPS-telemetriás vizsgálatokat az ország több területén, a kutatások során elsőként gímszarvasra kerültek GPS-jeladók, ezt követte időben a dámszarvasok viselkedésének vizsgálata.
 

Magyarországon a vaddisznókkal első ízben a Balaton-felvidéken elindult ilyen típusú kutatás - tájékoztatott Tari Tamás.