Haladékot kaphatnak a helyi tévék a digitális átállásra

MTI Sajtóadatbank, 2013. május 25. 10:19

Hároméves haladékot kapnak a helyi és körzeti televíziók az analóg földfelszíni sugárzás lekapcsolására, ha az Országgyűlés elfogadja Menczer Erzsébet (Fidesz) erről szóló előterjesztését, amelyet pénteken terjesztett a Ház elé.

A képviselő a javaslat indoklásában rámutat: a helyi és körzeti televíziós frekvenciákra nem vonatkoznak az uniós és más nemzetközi kötelezettségek, vagyis ezeknek nem feltétlenül kell 2014. december 31-ig lekapcsolniuk az analóg sugárzást és átállniuk a digitálisra. A politikus szerint a nyilvánosság szempontjából jelentős, ám általában nem tőkeerős helyi médiumok számára problémát jelentene műsoriak eljuttatása a lakossághoz az analóg sugárzás lekapcsolása után. A digitális átállásról szóló, valamint a médiatörvény és az elektronikus hírközlési törvény módosítása 2017 végéig tenné lehetővé ezen médiumok számára az analóg sugárzást.