Költséghatékony vállalatirányítási rendszerrel az e-útdíj többletköltsége ellen

forrás: Business Online, 2013. június 12. 10:55

A jelenlegi tervek szerint július elsejével hazánkban is bevezetik az elektronikus útdíj rendszert, amely a fuvarozók számára jelentős, előre kifizetendő költséget jelent. Csak a leendő e-útdíj befizetéséhez kifejlesztett eszköz beépítése akár 40-50 ezer forintos kiadást jelent, és van olyan cég, melynek az elektronikus útdíjjal kapcsolatos kiadásai akár a hússzorosára is nőhetnek. Az XAPT szerint a megnövekedett költségek csökkentésének egyik reális lehetősége egy hatékonyságnövelő vállalatirányítási rendszer bevezetésében rejlik, amely a kiadások mérséklése mellett a hatékonyság növelésével és a munkafolyamatok minőségének javításával a nyereség növekedésének egyik motorja lehet.

Július elsején bevezetésre kerül az elektronikus útdíj rendszer, amely komoly többletköltségeket jelent majd a közúti fuvarozók számára. Egy új megállapodás keretében ugyan csökken a légrugós kamionok gépjármű adója és a használatarányos útdíj 7,5 százaléka is levonható lesz a helyi iparűzési adóból, de a szakemberek szerint ez csak arra lesz elég, hogy a külföldi cégek ne tudják kiszorítani a szállítmányozási vállalkozásokat teljesen a piacról, viszont igazán hangsúlyos csökkentést nem jelent. A szállítmányozás és logisztika területén bevezetett vállalatirányítási rendszerek területén komoly tapasztalatokkal rendelkező XAPT szerint jelentős költségcsökkentő tényező lehet egy Microsoft Dynamics alapú innovatív intelligens rendszer bevezetése a vállalatoknál.

Az XAPT szállítmányozással foglalkozó ügyfelei az iparág igen sokféle területén jelen vannak, legyen szó élelmiszer, ital és vegyiáru nagy- és kiskereskedelemről, illetve saját raktár, szervizállomás üzemeltetéséről. A partnereknél bevezetett Microsoft Dynamics alapú rendszerek korszerű eszközöket biztosítanak a pontos és megbízható szolgáltatáshoz, nagyobb biztonságot nyújtanak a háttérszolgáltatások területén, miközben hatékonnyá teszik a vállalatirányítással kapcsolatos feladatok elvégzését. Ezeknek a rendszereknek a segítségével elkészíthető a járatonkénti nyereségesség számítás gépkocsivezetőkre, országokra, rendszám, illetve vevők szerint, így ezeknek a jelentéseknek a birtokában pontos és részletes adatok állnak rendelkezésre a megtérülésről, a fuvarozás és az egyes részlegek költségeiről, bevételeiről, ami nagyban megkönnyíti az üzleti folyamatok tervezését.

A Dynamics rendszerben percre pontos készletinformációk állnak rendelkezésre, egy megrendelés beérkezésekor a vállalat azonnal meg tudja mondani, hogy az áru hány raklapnyi, mekkora térfogatú lesz, milyen járművel, mikor tudja kiszállítani. Az online működő rendszerben minden adat azonnal megjelenik, a megfelelő jogosultságokkal rendelkező felhasználók, a vezetők minden pillanatban az aktuális állapotot látják.

Az XAPT az integrált ellátási lánc folyamatait támogató Microsoft Dynamics alapú innovatív intelligens rendszere széles körű megoldást nyújt a vállalatok értékteremtő folyamatai minőségének és hatékonyságának javításához. Mérhetően támogatja a forgalom- és nyereségnövekedést, a készletszintek csökkentését és az átfutási idők rövidítését. A rendszer a vevőknek adott árajánlatoktól kezdődően a partnerektől érkező igények feldolgozásán keresztül a rendelések kezelésén át a számlázási folyamatig teljes körű lefedettséget biztosít mind az értékesítési, mind a beszerzési területeken, beleértve a raktári készletek folyamatait, valamint a pénzügyi és számviteli integrációt.