Elkészült a kormány infokommunikációs stratégiája

MTI Sajtóadatbank, 2013. június 13. 15:00

A digitális infrastruktúra fejlesztését, a társadalom digitális írástudásának növelését, a vállalatok kutatás-fejlesztési tevékenységének támogatását, valamint a digitális állam kialakítását célozza a kormány következő évekre szóló infokommunikácós stratégiája - mondta Vályi-Nagy Vilmos, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infokommunikációért felelős államtitkára az Információs Társadalom Parlamentje elnevezésű rendezvényen csütörtökön Budapesten.

Hozzátette, hogy a 2014-20-as uniós tervezési ciklusra szóló cselekvési terv hamarosan nyilvánosságra kerül, és társadalmi vita keretében lehet majd hozzászólni. A dokumentum - amely hazai kis és nagyvállalatokkal, multinacionális cégekkel, valamint érdekvédelmi szervezetekkel együttműködve készült - meghatározza az infokommunikációs stratégia következő hét évre szóló forrásfelhasználását és a fejlesztés fő irányait - fejtette ki az államtitkár.

 

Az államtitkár ismertette, hogy Magyarországon jelenleg a lakosság 55 százaléka használ internetet, 43 százaléknak pedig egyáltalán nincs számítógépe. A  következő időszak fontos feladatának nevezte, hogy javuljanak ezek az arányszámok. Ennek érdekében forrást kell biztosítani a digitális írástudás terjesztését célzó képzésekre. Ezen belül is nagy figyelmet kell, hogy kapjon az idősebb korosztály képzése, ők ugyanis jóval kisebb mértékben használnak számítógépet, illetve digitális eszközöket. A fiatalok közel 100 százaléka digitális írástudó, azonban ebben a korosztályosztályban is nagyobb hangsúlyt kell fektetni az iskolai minőségi informatikai képzésre, továbbá az informatikus és mérnökképzésre - fejtette ki az államtitkár.

 

A digitális infrastruktúra fejlesztése szintén hangsúlyos eleme a stratégiának, ezen belül cél a szélessávú internet elérés biztosítása a jelenleg még ellátatlan kistérségekben is. A digitális gazdaság fejlesztése területén kifejezetten a kis- és közepes vállalkozások támogatása kap hangsúlyt. A kormány szándéka lényegesen emelni, és minden vállalkozás számára elérhetővé tenni  a kutatás-fejlesztési aktivitás növelését célzó forrásokat. Prioritást kap az export megjelenés támogatása is, továbbá start-up programokat támogató csomagok kialakítása is szerepel a stratégiában.

 

A digitális állam kialakításával a kormány azt szeretné elérni, hogy az intézmények többségében teljes körű, általános ügyintézésre legyen lehetőségük az állampolgároknak, illetve a vállalatoknak. Vályi-Nagy Vilmos közölte, hogy az elkövetkező egy évben várhatóan lezárul az infokommunikációs fejlesztést célzó operatív program tervezése, létrejön a kapcsolódó intézményrendszer, és megkezdődhet a források felhasználásának nemzetgazdasági szintű elosztása. Az operatív programot a jóváhagyás előtt el kell fogadtatni Brüsszellel is. Az államtitkár véleménye szerint 2014 tavaszán elindulhatnak az operatív programhoz kapcsolódó konkrét pályázatok.