Fejér megye július 31-én vált a digitális televíziózásra

forrás: Prím Online, 2013. június 18. 11:26

Magyarországon idén két ütemben történik meg a digitális átállás, és váltja fel a digitális televíziózás az analóg műsorszórást. A július 31-én záruló első ütemben 14 megye érintett - köztük Fejér megye is. Az átállással kapcsolatos tennivalókról a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) szakemberei Róth Péterrel, Székesfehérvár alpolgármesterével közösen tartottak sajtótájékoztatót kedden a megyeszékhelyen.

„A digitális átállás számtalan előnnyel jár mindannyiunk számára” – mondta el Zsuppán Attila, az NMHH kommunikációs igazgatója. „Az átállás után három helyett hét ingyenes csatornát, gyermekzárat, elektronikus programújságot, valamint tökéletes kép- és hangminőséget kapunk.” – tette hozzá a kommunikációs igazgató.

A digitális adások már most is elérhetőek az ország egész területén, érdemes tehát mihamarabb áttérni a korszerűbb vételre és élvezni annak előnyeit. Az NMHH azt javasolja minden érintettnek, hogy ne hagyják az utolsó pillanatra a digitális vételhez szükséges eszközök, a set-top-box és a tető- vagy szobaantenna megvásárlását és beszerelését. Teendőjük azoknak van, akik hagyományos, analóg módon tévéznek, azaz tető- vagy szobaantennával előfizetési díj nélkül kizárólag az M1, az RTL Klub és a TV2 műsorait fogják.
 

Mindazoknak, akiknek anyagi lehetőségeik nem teszi lehetővé az eszközök beszerzését, állami támogatás keretében nyújt segítséget a hatóság. A szociális támogatásban részesülők adatait az előkészítő munka során tavaly gyűjtötte össze a hatóság a Magyar Államkincstár, az Országos Nyugdíjbiztosítási Intézet és a helyi önkormányzatok segítségével.


Róth Péter, Székesfehérvár Megyei Jogú Város alpolgármestere elmondta: „A város és az NMHH tavaly óta szorosan együttműködik annak érdekében, hogy Fejér megyében és Székesfehérváron mindenkit, aki rászorult és analóg módon tévézik, elérjünk a segítséggel. Közös célunk, hogy senki ne maradjon televízió nélkül, hiszen számos háztartásban e készülék jelenti az elsődleges információforrást és szórakozási lehetőséget.”


Az NMHH idén márciusban indította a felmérést, melynek célja az volt, hogy az érintett rászorulók állami támogatást kaphassanak. Ez a felmérés az első ütem területén – így Fejér megyében is - június 15-én lezárult. „A városban az NMHH felmérői 1700 rászorultat kerestek fel, akik közül 125-en igényelték az állami támogatást. ” – mondta el a polgármester. Fejér megyében 13 429 rászorultat kerestek fel a hatóság munkatársai, és már 2700 háztartásban sikeresen beszerelték a digitális vételi eszközöket – hangzott el a sajtótájékoztatón.


„Az átállás több módon is megvalósítható. Régi tévénket is alkalmassá tehetjük a digitális adások vételére, ha egy jelátalakítót (set-top-box) és egy antennát csatlakoztatunk hozzá. Emellett választhatunk valamely szolgáltató csomagjai közül, így pl. műholdas, internet-alapú vagy kábeltévénk is lehet“ - mondta el az NMHH műszaki főigazgató-helyettese, Vári Péter.