Humánia: A HR szakma hírnöke

forrás: Prím Online, 2013. június 28. 14:55

Triplázott a HR Háló program, harmadik éve már, hogy a Humánia HRS Group Zrt. szervezésében elindult az eseménysorozat, mely 17 megyét körbejárva a HR szakemberek tudásának és szakmai tájékozottságának bővítését tűzte ki célul. Újdonságként jelent meg a Workshop kerekasztal beszélgetés, ami által megtudtuk a HR-esek véleményét azokról a nehézségekről, melyekkel nap mint nap megküzdenek, valamint megtudhatjuk, mit hiányolnak leginkább régiójukban szakterületükön.

 

Az ország 17 városában több száz HR vezető hallgatta meg a HR Háló Workshop előadássorozatot, mely a tavaly megváltozott Munka Törvénykönyvét költségmegtakarítási szempontból mutatta be, továbbá az utánpótlás nevelés előnyeit tárta több száz HR vezető elé. A délutáni kiscsoportos Workshop kerekasztal beszélgetéseken régiónként más-más téma került fókuszba, azonban a HR terület kihívásaira, valamint a HR szakma hiányzó aktivitásaira országszerte fény derült.

 

A Humánia HRS Group Zrt által végzett felmérésből kiderül, hogy a HR-esek 20%-a szerint a kiválasztás, azaz az ideális munkatárs megtalálása okozza a legnagyobb nehézséget. Ezt követi a HR vezetők 18%-a szerint Munka Törvénykönyv változások nyomon követése és betartása. A munkavállalók megfelelő motivációjának megtalálása és megvalósítása nehézségként a megkérdezett HR-esek 10%-ánál jelentkezett legfőbb problémaként, míg 8% szerint a fluktuáció kezelése a legnehezebb.

 

A fennmaradó problémák kevésbé általánosak országosan, azonban további dilemmaként emlegették a HR-esek az utánpótlás kérdéskörét, hiszen a HR szakemberek már megtalálták az Y-generációban a megoldást, azonban vezetőik látásmódját nehéz az új, innovatív, fiatalító módszerek felé terelni.

 

A személyzeti terület képviselői délután, a Workshop kerekasztal beszélgetésen olyan módszereket vártak a szakmai előadóktól, mely a kiemelt problémák megoldásában segít. Simon Balázs, a Humánia HRS Group Zrt. jogi és kommunikációs igazgatója és Vincze Márta, a Humánia HRS Competence Kft. ügyvezető partnere közösen olyan kreatív ötleteket, gondolatokat adtak át a személyzeti terület képviselőinek, amit gyakorlatban is kamatoztathatnak, sikeresen megvalósíthatnak cégüknél. Példának okáért a fluktuáció visszaszorítására olyan motivációs eszközöket javasoltak, melyek egyrészt költségkímélő beruházással járnak, másrészt nem pénzmotiváló hatással ösztönözni a munkavállalót, mindinkább a megbecsülési, az elismerési szintet fokozza vele.

 

A „Milyen hiányt éreznek különböző régiókban a HR szakemberek?” kérdésnél a megkérdezett HR szakemberek egyharmada hiányol HR Hálóhoz hasonló aktivitást. Minden megyében a HR konferenciákra, eseményekre éheznek a szakemberek, igényüket pedig csak akkor tudják kielégíteni, ha Budapest felé veszik az irányt.

 

A szóbeli és írásbeli vélemények alapján kijelenthetjük, hogy a személyzeti terület szakembereinek szükségük van HR eseményekre, fórumokra. A HR Háló program keretében a megjelent HR szakemberek megbízható partnerre találtak a Humánia HRS cégcsoportban. Felelősségünknek érezzük, hogy az ország különböző területein tevékenykedő szakemberek hozzájussanak a HR szakma legfrissebb ismeretanyagaihoz és megismerjék annak részleteit, mely nemcsak bővíti tudásukat, hanem a HR Hálótól megkapott információkat felhasználva hozzájárulhatnak vállalatuk sikeréhez.

 

Résztvevői vélemények:

 

„A HR Háló program világlátása ragadott meg. Olyan szemléleti segítséget kaptam, ahogy eddig sosem néztem a HR-t.”

 

„Az MT útvesztőjében való eligazodásban segítette a HR-eseket.”

 

„Megérte itt lenni, érdekes témákról előadást hallani és beszélni, jól éreztem magam. Ezt a tudást, amit itt hallottam, nem veheti el senki.”