Többmilliárdos mobil távközlési tender

MTI Sajtóadatbank, 2013. július 17. 18:22

A Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság gyorsított tárgyalásos közbeszerzést írt ki - a központosított közbeszerzés keretében - mobil távközlési szolgáltatásokra, két évre, nettó 4,5 milliárd forint keretösszegben - a kétfordulós eljárás felhívása a szerdai Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.

A felhívásra az jelentkezhet, aki az előző három lezárt üzleti év valamelyikéből rendelkezik legalább nettó 600 millió forint árbevétellel, és ebből legalább nettó 300 millió forint a mobil távközlési szolgáltatásból származik. Referenciaként igazolni kell - szintén az elmúlt három évből - legalább három különböző felhasználó részére végzett távközlési szolgáltatást, amelyek értéke - egyenként - eléri a nettó 10 millió forintot.
 

A tenderre július 22-éig lehet jelentkezni. Az ajánlatkérő a második fordulóba jutott jelentkezőket augusztus 21-éig értesíti. A legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatást kínáló ajánlattevő lesz a nyertes.