Több tucat tanulmányt hamisítottak meg japán kutatók

MTI Sajtóadatbank, 2013. július 26. 09:36

Egy biológiai kutatóintézete legalább negyvenhárom tudományos közlésében talált adathamisítást és más szabálytalanságokat a tekintélyes Tokiói Egyetem belső vizsgálata csütörtöki japán sajtóhírek szerint.

A vizsgálat szerint a botrányban érintett több mint húsz kutató a kísérletek során mért értékek meghamisítása vagy szelektív - és ezáltal a tudományos módszertannak nem megfelelő - közlése mellett számítógépes programokkal manipulált képekkel próbálta jobbá varázsolni a kutatási eredményeket. További tíz esetben kisebb rendellenességeket talált a vizsgálat.
 

Az egyetem molekuláris- és sejtbiológiai kutatóintézete által kiadott meghamisított cikkek egyebek mellett a zsírsejtszaporodást, a DNS multiplikálását sejtosztódással, a csontok fejlődését és hormonfunkciókat vizsgáltak. A manipulált cikkeket az egyetem visszavonatta, az azok alapján megítélt tudományos fokozatokat pedig felül fogják vizsgálni.
 

Az ügy különösen azért kényes, mert az inkriminált tudóscsoportot a japán legnevesebb endokrinológusának tartott, nemzetközi szinten is elismert Kato Sigeaki vezette, aki 2004 és 2009 között összesen kétmilliárd jen (4,5 milliárd forint) értékben kapott állami támogatást különböző kutatásokra. Kato 2012-ben lemondott egyetemi posztjáról, de az Aszahi Simbun napilapnak azt állította, hogy ő nem vett részt a hamisításban.
 

A Tokiói Egyetem a 20. legjobb egyetem volt a világon tavaly az egyebek mellett a tudományos publikációk számának és tudományos értékének figyelembe vételével összeállított ARWU nemzetközi lista szerint.