A világ legvékonyabb, hajlítható, nyújtható elektromos áramkörét fejlesztették ki

MTI Sajtóadatbank, 2013. július 26. 09:40

Mindössze két mikrométer vastagságú, négyzetméterenként csupán három gramm tömegű, hajlítható, nyújtható és összenyomható elektromos áramkört fejlesztettek ki a Tokiói Egyetem és a linzi Johannes Kepler Egyetem kutatói.

Az áramkör további különlegessége, hogy az bőrre is felragasztható, és elvileg emberi testbe is beültethető, így a kutatók reményei szerint a jövőben orvosi eszközként is használhatóvá válhat - írta csütörtökön a Mainicsi Simbun japán napilap.
 

Az áramkörrel a vérnyomáson és a testhőmérsékleten túl a szív és az izmok impulzusait is folyamatosan figyelemmel lehetne kísérni. Az áramkör a művégtaggal élők életén is könnyíthet, mivel a jelenleg elérhető technológiáknál kényelmesebben tudná továbbítani az impulzusokat az idegvégződésekről a művégtagba. Sőt a kutatók azt is felvetették, hogy az áramkört lebénult emberek szájpadlására ragasztva azok képesek lennének a nyelvükkel működtetni vezeték nélküli eszközöket.
 

A brit Nature tudományos lapban csütörtökön megjelent tanulmányban bemutatott fejlesztés egy vékony cellulózlapra szerelt különleges oxidált alumíniumból áll. Ez utóbbi anyag előnye, hogy a hagyományosan használt szilíciumnál jóval alacsonyabb hőmérsékleten képes működtetni az áramkört, lehetővé téve, hogy a vékony cellulózra applikálják, illetve hajlékonnyá tegyék azt.
 

Ugyanakkor a kutatók azt is hozzátették, hogy megfelelő kísérletek híján egyelőre még nem lehet biztosan tudni, hogy az áramkör bőrre ragasztása vagy a testbe való beültetése esetén nem okozna-e mellékhatásokat, ahogy egy megbízható és megfelelően apró és könnyű energiaforrást sem sikerült még találni hozzá.