Internetes produkciókat is díjaz az Amerikai Rendezők Céhe

MTI Sajtóadatbank, 2013. augusztus 2. 09:53

Két új díjkategóriát hozott létre az Amerikai Rendezők Céhe (DGA) kifejezetten az internetes tartalmak számára, és ezzel a kettővel együtt összesen nyolc kategóriában terjesztette ki a jelöléseket az online programokra - tette közzé a BBC online hírszolgálata.

A céh díjainak kiosztását rendszerint nagy várakozás előzi meg, a díjazottak komoly eséllyel indulnak az Oscar-versenyben. A DGA következő díjátadó ceremóniájára 2014. január 25-én kerül sor. A céh a tagjai által kifejezetten az internetre készített egyre nagyobb számú eredeti alkotói munka elismerésének érdekében bővítette a kategóriákat az internetes programok felé. 2005 óta ez az első jelentős változás a DGA díjai körül.

 


 

A nyolc kategória, amelyben ezentúl az online produkciók is labdába rúghatnak: a drámai sorozatok, a vígjátéksorozatok, a tévéfilmek és minisorozatok, a dokumentumfilmek, a reality és a gyermekprogramok, valamint új kategóriaként a rendszeresen jelentkező színes/beszélgetős/hír és sportprogramok, a színes/beszélgetős/hír/sport különkiadások. A DGA emlékeztetett, hogy a reklámfilmek mezőnyében 2007 óta már figyelembe veszik az internetre készülő produkciókat és ezt a gyakorlatot tovább folytatják.
 

A múlt héten az Amerikai Írók Céhe (WGA) módosította szabályzatát, és tette lehetővé, hogy az új média számára készült sorozat is bekerülhessen díjai várományosai közé.
 

A House of Cards című drámasorozat Kevin Spaceyvel és Robin Wrighttal a főszerepben a minap írt Emmy-történelmet, amikor az első csak online forgalmazott produkcióként bekerült a legfontosabb Emmy-díjakra jelölt alkotások közé. A Netflix online műsorszóró produkciója a legjobb drámasorozat kategóriában esélyes a legrangosabb amerikai televíziós elismerésre.