Megvannak az űrutazó jelöltek

forrás: Prím Online, 2013. augusztus 6. 11:21

Az AXE 2013-as nemzetközi kampánya – amelynek fődíja egy valódi űrutazás – a célegyenesbe fordult. Bár már megvannak a kiválasztottak, a kampány itthoni szakértője, Farkas Bertalan a héten további izzasztó feladatok elé állítja a nemzetközi és magyar űrutazójelölteket, hiszen a tengerentúli űrtáborba minden ország csak egy nomináltat küldhet. A szerencsés magyar kilétére augusztus 10-én, a Szigeten derül fény, valamint a további 5 ország legjobbjait is itt hirdetik ki.

A hétfői nap folyamán az AXE Apollo Space Academy (A.A.S.A.) verseny keretein belül  megérkeztek Budapestre a nemzetközi csapatok is, akiknek hazánk legjobbjaival együtt számos kemény fizikai és elméleti teszten kell bizonyítaniuk rátermettségüket a hét folyamán. A mai napon Farkas Bertalan vezetésével a jelöltek ellátogatnak a kecskeméti vadászpilóta-kiképző központba, ahol reggeltől késő délutánig különböző orvosi vizsgálatokon kell keresztül esniük.

 

 

A szervezők a hét további napjain sem hagyják unatkozni a világűrbe vágyó fiatalokat, hiszen csütörtök délelőtt a Sziget Axe Apollo Space Academy (A.A.S.A.) táborában elméleti teszteket kell kitölteniük, délután pedig városnézésre indulnak Farkas Bertalan és Kiss Ádám társaságában. A pénteki pihenőnapot követően, szombat délelőtt további fizikai próbatételeket kell sikeresen teljesíteniük ahhoz, hogy estére kiderülhessen, ki az, aki nemzete legjobbjaként elutazhat az orlando-i űrtáborba.

 

Érdekes információ, hogy a magyar csapatot egy női versenyző is erősíti, aki egy héttel ezelőtt, a Sziget fotópályázatának versenyén keresztül jutott be a legjobbak közé. Arra a kérdésre, hogy miért jelentkezett űrutazónak, ezt válaszolta: „el sem tudtam volna képzelni azt, hogy egy ilyen lehetőséget kihagyjak, az egyik legnagyobb vágyam teljesülne, ha kijuthatnék a világűrbe”. A fiatal lány esztétika szakon tanul az ELTE-n, szabadidejében pedig egy sci-fi profilú kiadó elismert magazinjánál gyakornokoskodik. A repülést kifejezetten szereti, különösebben attól sem tart, hogy férfiakkal kell összemérnie tudását és erejét.