A BlackBerry kivonulna a tőzsdéről?

Czipperer Dia, 2013. augusztus 9. 17:12

A Reutersen olvashatunk arról, hogy a BlackBerry fontolóra vette a vállalat magánkézbe adását, amellyel saját, nem kifejezetten előnyös helyzetén könyíthetne.

Megbízható forrásokra hivatkozva állítja a Reuters, hogy a BlackBerry komolyan fontolóra vette a kivásárlás gondolatát. Az köztudott, hogy mostanában nem áll túl jól a BlackBerry szénája, így ők is úgy gondolják, hogy ez a lépés sokat segíthet a vállalaton.

 

Az új BlackBerry 10-es operációs rendszer egyelőre még nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, az eddigi várakozásokat jócskán alulmúlta, viszont a nyomás a vállalaton egyre nagyobb.

 

Szerencsére azonban még nincsenek eladósodva, de tekintve a fokozódó versenyhelyzetet, valamint azt, hogy csak ebben az évben 19%-ot estek a vállalat részvényei, belátható időn belül ez is bekövetkezhet.

 

Múlt hónapban a vállalat vezérigazgatója, Thorsten Heins úgy nyilatkozott, hogy  jó úton haladnak, csak több időre van szükségük, hogy megoldják a problémákat. Azt is hozzátette, hogy több eszközt is bemutatnak ebben az évben, melyek fedélzetén BB10 operációs rendszer fut majd.

 

Bár a kivásárlás egy lehetséges alternatíva lehet számukra, felmerül az ügyben a kanadai kormány vétójoga versenyügyi és nemzetbiztonsági szempontból is. Bizonyos források szerint ugyanis a kormány szeretné, ha a BlackBerry továbbra is kanadai cégként működne tovább, így küzdene meg a gondokkal, habár ez kemény menet lesz.

 

Forrás: Reuters.com