Tehetséggondozó Tábor a Pannon Egyetemen

forrás: Prím Online, 2013. augusztus 19. 09:49

Az országos hatókörű Erdős Pál Matematikai Tehetséggondozó Iskola kiváló középiskolás diákjai és a kar szakjaira magas pontszámmal felvett elsőévesek számára szervezett nyári szakmai tábort a Pannon Egyetem Műszaki Informatikai Kara Veszprémben augusztus 11. és 18. között.

Az rendezvényre az ország minden tájáról, Nagykanizsától Békéscsabáig, valamint a határon túlról, Zentáról is érkeztek diákok, akik érdekes előadásokon és gyakorlati foglalkozásokon vehettek részt, valamint megismerhették a kar fő kutatási területeit.


A résztvevők közül hatan kezdik meg szeptemberben tanulmányaikat a Műszaki Informatikai Karon, nyolcan az kar által működtetett Erdős Pál Matematikai Tehetséggondozó Iskola természettudományok és informatika iránt érdeklődő diákjai. Az elsőévesek számára magas felvételi pontszámuk garantálta a bejutást, hiszen a kar felvételi eredményei alapján az országos rangsorok élén foglal helyet.
A táborban a diákok szakmai előadásokat hallgathattak és érdekes feladatokat oldhattak meg a 3D grafika és a játékfejlesztés területéről, megismerkedhettek az algoritmus-elmélettel és a Turing-gépekkel, a szenzorok lokalizációjával és a GPS működésével, valamint bepillantást nyerhettek a zene és az informatika kapcsolatába. A szakmai programot csapatverseny színesítette, amelynek keretében az új ismeretek elsajátítását segítő feladatok megoldására is sor került. 


Az egyhetes program alatt a résztvevők kirándulásokon és egyéb közösségépítő szórakoztató programokon megismerhették Veszprém és környéke szépségeit, valamint az egyetemi életet és annak színtereit is.



Az Erdős Iskoláról
A Pannon Egyetem Műszaki Informatikai Kara 2001-ben alapította az Erdős Pál Matematikai Tehetséggondozó Iskolát azzal a céllal, hogy a matematikai és a műszaki pályára készülő középiskolás diákok tehetségének kibontakoztatását elősegítse. A veszprémi és szolnoki központtal rendelkező képzés az ország minden tájáról vonzza a matematika iránt érdeklődőket, több mint 280 diák vett részt a foglalkozásokon a 2012/13-as tanévben.