Munkába állt az NMHH új elnöke

forrás: Prím Online, 2013. augusztus 23. 11:01

Augusztus  21-én elfoglalta hivatalát Dr. Karas Monika, a Nemzeti Média- és Hírközlési  Hatóság  elnöke. Dr. Karas Monikát a miniszterelnök javaslatára Áder János köztársasági elnök kilenc évre nevezte ki az NMHH élére.

Az  elnök  tájékozódott a hatóság folyamatban lévő ügyeivel kapcsolatban, a szakmai  vezetőkkel  áttekintette  a  legfontosabb  feladatokat, illetve az elnöki döntést igénylő kérdéseket. Dr.  Karas  Monika  bemutatkozó elnöki sajtótájékoztatójára előzetes tervek szerint szeptember első hetében kerül sor.

 

 

Karas Monika Zsuzsanna 1985-ben szerezte jogi diplomáját az ELTE jogi karán,1994-ben tett ügyvédi esküt. A Lapkiadó Vállalatnál dolgozott 1985 és 1992 között jogtanácsosként, majd a Hírlapkiadó Vállalat osztályvezetője és vezérigazgató-helyettese volt. 1992 és 1994 között az Esti Hírlap Kiadói Kft., 1993 és 2002 között a Magyar Fórum Kiadói Kft. jogi képviselője volt. A Nemzet Lap- és Könyvkiadónál 2000 óta, a Hír TV Műsorszolgáltató és Hirdetésszervező Zrt.-nél, valamint a Lánchíd Rádió Kft.-nél 2007 óta jogi képviselő.

 

1999-től három évig az Országos Rádió- és Televízió Testület Panaszbizottságának elnöke volt, 2000 és 2005 között tagja volt a Szerzői Jogi Szakértő Testületnek, 2002 és 2003 között a Budapesti Ügyvédi Kamara fegyelmi bizottságának.