A Skype 3D videóhívással kísérletezik

Czipperer Dia, 2013. augusztus 30. 16:04

A Skype csapata lát potenciált a 3D videóhívásokban, így a tizedik évfordulón fontos bejelentést tett: a szolgáltatás fejlesztésén dolgozik.

Mark Gillet, a Skype alelnöke egy, a BBC-nek adott interjúban beszélt arról, hogy új megoldáson dolgoznak, méghozzá 3D videóhívások indításán. Ezt úgy lehetne megoldani, hogy 3 kamerát csatlakoztatnánk a számítógéphez precízen és pont a megfelelő szögben.

 

 

Persze mindez nem egyik napról a másikra valósul majd meg, komoly munka áll még mögöttük, hiszen a 3D-s eszközök piaca is csak most kezd kibontakozni.

 

És nem csak a technológia korlátok állítanak kihívást a Skype elé, hanem az is, vajon hogyan fogadják majd az emberek. A kezdeti lelkesedés kezd lecsengeni, többek között a BCC és az ESPN is úgy döntött, leállítja 3D-scsatornáját a gyenge kereslet miatt.

 

A z interjúban arra is kitértek, hogy terveik között szerepel az is, hogy 1080p videóhívásokat számos eszközről lehetne kezdeményezni a jövőben: akár negyedik generációs Xbox One konzolról, Sony PS4-ről és mobileszközökről is.

 

Forrás: Techspot.com