Tudományt mindenkinek - ma tartják a Kutatók éjszakáját

MTI Sajtóadatbank, 2013. szeptember 27. 08:50

Több mint hetven intézmény mintegy kétezer programmal várja országszerte az érdeklődőket ma a Kutatók éjszakáján.

A budapesti központi eseménynek a Dürer Rendezvényház ad otthont, míg Pécsett a Zsolnay-negyed várja a látogatókat. A Semmelweis Egyetem csaknem félszáz helyszínén az érdeklődők egyebek mellett interaktív csoportos újraélesztésen, sebészeti és bonctermi bemutatókon, 3D-s anatómiai programon vehetnek részt. Emellett gyerekeknek szóló videoendoszkópos sebészeti gyakorlat is várja a látogatókat az egyetemen.
 

Az idén húszéves Bay Zoltán Nonprofit Kft. budapesti lézercsarnokában a lézer "ízébe" kóstolhatnak bele az érdeklődők gravírozott sajt és toast formájában, és tükrös fonofóniát is játszhatnak.
 

Szegeden az állati érzékszervekkel, Miskolcon a tapintható tudománnyal ismerkedhetnek meg a résztvevők, míg a Planetárium közönsége az Uránuszra vezető utat találhatja meg GPS segítségével. Az A38 Hajón zenei workshopok, a Klebelsberg Kultúrkúriában szárazjeges kísérletek színesítik a rendezvényt.
 

Budapesten rendezik meg a kutatói és szakmai gyakorlati helyek börzéjét, emellett a látogatók megismerhetik többek között a világító élőlények rejtelmeit és hallhatnak a parlagi sasokról, a pécsi Zsolnay-negyedben lesz óriás DNS építés, 3D nyomtatás és túravezetés az emberi test belsejében.
 

Az Ericsson kutató-fejlesztő központban többek között rendhagyó fizikaórát tartanak közéleti személyiségek részvételével.
 

A részletes program a www.kutatokejszakaja.hu oldalon érhető el, illetve az egyes rendezvényekről a www.fesztikorkep.com oldalon informálódhatunk.

Kulcsszavak: kutatás tudomány

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05