75 éves a fénymásolás

forrás: Prím Online, 2013. október 22. 14:51

Egy diára kézzel írt keltezés és a helyszín: 10-22-38 Astoria. A másolat kicsit életlen, de akkor is egy másolat, mégpedig a világ első xerografikus másolata.

 

Idén októberben ünnepeljük az első fénymásolt, azaz xerografikus kép megszületésének 75. évfordulóját, amelyet Chester Carlson készített egy második emeleti bérelt lakásban New York Queens negyedében. Az 1938. október 22-én tett felfedezés végül a Xerox alapításához és egy iparág megszületéséhez vezetett.

 

 

A xeroxgráfia, mint találmány máig meghatározó szerepet tölt be életünkben. Világszerte a legtöbb irodai nyomtató, másoló jelenleg is a xerográfia, azaz az elektrosztatikán alapuló hőrögzítéses képsokszorosító eljárás elvén működik. A fizikusnak és jogásznak tanuló Carlson nevéhez egyébként több találmány fűződik. A forgó hirdetőtábláktól kezdve, az elvezető barázdákkal ellátott esőkabátig és a cipőtisztító berendezésig sokféle felfedezéssel örvendeztette meg az embereket.

 

Az első xerografikus képpel Carlson célja az volt, hogy az irodában dolgozók munkáját hatékonyabbá és egyszerűbbé tegye. Azóta a Xerox, méretét és tevékenységét nézve sokat, de az alapelveit tekintve semmit sem változott. A vállalat mérnökei, kutatói és tudósai – alkossanak újat akár a nyomdaiparban, a közlekedés, az oktatás vagy éppen az egészségügy területén – ma is azon dolgoznak, hogy a munkát és az életet egyszerűsítsék technológiai megoldásaikkal.

 

Miközben visszatekintünk a mögöttünk hagyott, szép emlékekkel teli 75 évre a jövőt is szem előtt tartjuk, és folyamatosan azon gondolkozunk, hogy hogyan tehetnénk még könnyebbé a dokumentumkezeléssel járó feladatokat”– hangsúlyozta Ursula Burns, a Xerox vezérigazgatója. Hozzátette a Xerox „The Next 75” elnevezéssel programsorozatot indít 2014-ben, amelynek keretében a vállalat munkatársai az ünneplés mellett a munkavégzést könnyítő fejlesztési lehetőségekről osztják meg elképzeléseiket egymással és az egész világgal.

Kulcsszavak: Xerox fénymásoló

Prim.hu - Kiemelt hír ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Világdöntőben az ELTE programozói

A kontinensviadal bronzérmeseként az Informatikai Kar csapata képviselheti hazánkat az ICPC programozói versenyen 2024 szeptemberében Kazahsztánban.

2024. április 19. 09:44

Magyar cégek férhetnek hozzá Európa legnagyobb innovációs hálózatához

A magyar innovációs ökoszisztéma megerősítését zászlójára tűző Nemzeti Innovációs Ügynökség (NIÜ) partnerséget kötött az Európai Innovációs és Technológiai Intézet (EIT) Health hálózattal, amelynek célja az európai polgárok egészségesebb jövőjének előmozdítása az egészségügyi innováció támogatásán keresztül. Az együttműködés fontos mérföldkövet jelent az egészségügyi innovációval foglalkozó magyar vállalkozások számára, hiszen az EIT Health InnoStars kiterjedt hálózatához való hozzáférés kaput nyit számukra az európai partnerekhez és rajtuk keresztül az európai és nemzetközi piacokhoz.

2024. április 9. 13:20

Közel háromezren vettek részt a PlayIT-n

Nagysikerű rendezvénynek, a PlayIT-nak adott otthont a Széchenyi István Egyetem: az országos gamerexpóra közel háromezren látogattak ki. Az esemény minden korosztályt megmozgatott és az egész család számára szórakozást kínált, a campus több helyszínén várták a gaming és az e-sport iránt érdeklődőket.

2024. március 31. 14:29

Eldőlt, hogy kik képviselik Magyarországot a Nemzetközi Informatikai Csapat Diákolimpián

Két magyar csapat jutott tovább a Szíriában megrendezésre kerülő Nemzetközi Informatikai Csapat Diákolimpiára (IIOT). A világverseny nemzeti előválogatójaként szolgáló Kódkupát március 10-én rendezte meg a Neumann Társaság az Algo Pro Club és a Budapesti Fazekas Mihály Gimnázium együttműködésével. A hiánypótló csapatverseny nagy hangsúlyt helyez a csapattagok közötti kooperációra, ami a vállalati munkakultúrára is felkészíti a fiatalokat.

2024. március 20. 16:03

MI festőrobot szórakoztatta a nézőket a Magyar Ifjúsági Robot Kupán

Az előző évek közkedvelt versenyszámaival, így többek közt a robotszínházzal, robotfocival és a menekítő robotok mérkőzésével zajlott le a 17. Magyar Ifjúsági Robot Kupa (MIRK) Nyíregyházán. A versenyt a Neumann Társaság megyei szervezete, a Nyíregyházi Egyetem és a Magyar Robot Kupa Alapítvány szervezésében, a Neumann Társaság kiemelt szakmai támogatásával bonyolították le.

2024. március 12. 19:17

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09