Indul a Sulinet+ program

forrás: Prím Online, 2013. november 22. 14:56

Régóta várt fejlesztés valósul meg a most induló Sulinet+ programmal. Ezzel a Nemzeti Információs Infrastruktúra Fejlesztési Intézet (NIIF Intézet) az Új Széchenyi Terv keretében a hazai közoktatás központi informatikai infrastruktúrájának nagyszabású eszköz- és szolgáltatásfejlesztését valósítja meg. 2014 végéig minden közoktatási intézménybe új hálózati eszközök kerülnek.

Sajtótájékoztatón jelentették be, hogy megújul a Sulinet program, amely mostantól a Sulinet+ nevet viseli, amely nem véletlen, hiszen a kezdeményezés számos fejlesztésen átesett. A közoktatás számítógép-hálózati infrastruktúrája, vagyis a Sulinet évek óta elavult, az iskolák túlnyomó része 8-9 éves, régi, gyártói-szállítói garanciával már nem rendelkező eszközöket használva igyekszik csatlakozni a gyakran internetként említett világhálózathoz.

 

 
Az Európai Unió által mintegy 1,3 milliárd forinttal támogatott fejlesztés keretében a régi berendezéseket több mint 4500 db korszerű eszközzel cseréli le az NIIF Intézet. Ez a fejlesztés első lépése, mely a Gigabit Ethernet portokkal rendelkező új eszközök alkalmazásával előkészíti, hogy egy későbbi fázisban a tényleges sávszélesség bővítésének a kapcsolóeszközök tekintetében ne legyen akadálya.
 
 
Az új eszközök telepítését az NIIF Intézet Pest megyén kívül – a meghibásodott régi eszközök cseréjével – már meg is kezdte. Az új végponti hálózati eszközök novemberi indítású intenzív telepítési munkái ütemezetten napi 20 - 30 végpont üzembe állítását jelentik, közel egy éven keresztül.
 
 
Az immár Sulinet+ elnevezésű adathálózati infrastruktúra fejlesztésének második eleme a gerinchálózati kapacitások bővítése és a rendszer megbízhatósága szempontjából fontos redundancia fejlesztése. Ennek során a már telepített berendezések továbbfejlesztésével és bővítésével növekszik majd az információátvitel sebessége és csökken az információátvitel során előálló esetleges hibák valószínűsége. Mindez nem csupán a Sulinet+ működési jellemzőiben és szolgáltatási paramétereiben eredményez majd jelentős előrelépést, de lehetővé teszi a Sulinet+-tól független sávszélesség bővítéseket is.
 
 
A Sulinet+ adathálózati infrastruktúra fejlesztésének harmadik eleme a felhordó/gerinchálózati kapacitás olyan bővítése (pl. mikrohullámú technológiákkal), amely lehetővé teszi a hálózaton keresztül korábban elérhetetlen iskolák nagy sávszélességű bekötését is.
 
 
Az adathálózat megújulása mellett a Sulinet+ kiépítésével együtt az NIIF Intézet bővíti az infrastruktúra szolgáltatási spektrumát is és olyan modern, XXI. századi webes megoldások jutnak el az iskolákba, mint az élő videóadások és valósidejű videó-kapcsolatok később akár virtuális valóságot is fokozatosan megvalósító lehetősége.
 
 
Az új Sulinet+ infrastruktúra a HBONE+ részeként európai viszonylatban is kiemelkedő minőségű informatikai szolgáltatásokat tesz majd lehetővé a közoktatási intézmények diákjai és pedagógusai számára, megteremtve többek között az Európai Unió Magyarországon kívüli nemzeti kutatói és oktatói hálózataival való együttműködés lehetőségét is az iskolák számára.
  

Nagy Miklós, az NIIF Intézet igazgatója az ünnepélyes projektnyitón hangsúlyozta: „A Sulinet+ projekt legfontosabb feladata, hogy az összes hazai közoktatási-köznevelési intézményt megfelelő műszaki minőségű végponti adathálózati eszközzel lássa el. Ez teszi lehetővé, hogy minden ilyen intézmény nagy sávszélességen tudjon csatlakozni a hazai országos kutatóhálózat által biztosított internet-gerinchálózathoz, illetve az azon keresztül elérhető közoktatási szolgáltatásokhoz, de akár külföldi partner-intézményeikhez is. Bővül a nagysebességű felhordó hálózati kapacitás és a hálózati szolgáltatások mellett elérhetővé válnak az arra épülő alkalmazási szolgáltatások az olyan oktatási intézmények számára is, amelyek eddig csak igen kis sebességű szélessávú technikával kapcsolódhattak a hálózathoz.”
 
 
A fejlesztési projekt keretében az iskolák az új, korszerű, nagysebességű internetkapcsolódást biztosító eszközöket 2014 végéig kapják meg.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09