A Graphisoft és a Nikken Sekkei stratégiai együttműködést jelentett be

MTI Sajtóadatbank, 2013. november 25. 09:15

A budapesti központú Graphisoft és a japán Nikken Sekkei közösen finanszírozott kompetencia- és kutatóközpont létrehozásában állapodott meg.

A több évre szóló, részben Japánban, részben Budapesten megvalósuló együttműködés célja az épületinformációs modellezés (Building Information Modeling - BIM) továbbfejlesztése, valamint a technológia alkalmazásának elterjesztése Japánban és egész Dél-Kelet Ázsiában. A két vállalat megegyezett, hogy szoftverfejlesztésre és gyakorlati megvalósításra irányuló közös kutatás-fejlesztési tevékenységet kezdenek el. A tervezett BIM kompetencia- és kutatóközpontba a két cég közösen biztosítja az építészeti és szoftverfejlesztési szakembereinek részvételét.
 

A közlemény idézi Keiicsi Okamotót, a Nikken Sekkei elnök-vezérigazgatóját, aki az aláírás alkalmából elmondta, hogy a most aláírt megállapodás a két vállalat többéves partneri viszonyának eredménye, amely kiváló keretet biztosít az együttműködés további elmélyítésére, továbbá új lehetőségeket nyit meg a Nikken Sekkei számára, hogy megerősítse vezető helyét az építőipari innováció területén. Hozzátette, hogy a Graphisoft ArchiCAD elnevezésű tervezőszoftvere a Nikken Sekkei elsőszámú épületinformációs modellezési szoftver-megoldása.

 


 

Várkonyi Viktor, a Graphisoft vezérigazgatója elmondta: "a Nikken Sekkei innovatív tervezési módszerei kiváló lehetőséget biztosítanak számunkra a technológiánk továbbfejlesztéséhez és építészeti BIM-megoldásaink iparági terjesztéséhez".
 

A több mint 2500 munkatársat foglalkoztató Nikken Sekkei a világ egyik legnagyobb építészeti tervező vállalata, amely teljes körű építészeti, mérnöki, vezetési, tanácsadási és kutatás-fejlesztési szolgáltatást kínál a csoporthoz tartozó nyolc vállalatán keresztül. Az 1900-ban alapított Nikken Sekkei 40 országban több mint 20 ezer projektet valósított meg, amelyek közé olyan állami és magán beruházások tartoznak, mint új városközpontok tervezése, kiemelten nagy forgalmú közlekedési fejlesztések, extramagas felhőkarcolók, üzleti parkok, irodaházak, kereskedelmi, kulturális, képzési és egészségügyi központok tervezése. A vállalat központja Tokióban található, de irodákkal rendelkezik Kínában, Koreában, Vietnámban és az Egyesült Arab Emirátusokban is.
 

A magyar alapítású Graphisoft az épületinformációs modellezés (BIM) egyik első kifejlesztője, az iparág egyik vezető vállalata. A BIM technológiát lehetővé tévő ArchiCAD terméke a világ számos országában piacvezető. A Graphisoft az Egyesült Államokban, Mexikóban, Németországban, Nagy-Britanniában, Spanyolországban, Japánban és Hong Kongban rendelkezik leányvállalattal, értékesítési hálózata a világ több mint 100 országára terjed ki. A vállalat 2007 óta a német Nemetschek-csoport tagja.
 

A nyilvános cégadatok szerint a Graphisoft SE tavalyi nettó árbevétele 7,209 milliárd forint volt, szemben a 2011-es 6,481 milliárd forinttal. A cég mérleg szerinti eredménye 2012-ben 713,8 millió forintot, míg egy évvel korábban 395,7 millió forintot tett ki.

Kulcsszavak: Nikken +céginfo Graphisoft

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09