Elindult a Digitális Közösség Program

forrás: Prím Online, 2013. november 25. 15:14

Az Európai Unióban is egyedülálló projekt veszi kezdetét. Németh Lászlóné, nemzeti fejlesztési miniszter Miskolcon jelentette be a Digitális Közösség Programot sajtótájékoztató keretében. Az állam és a versenyszféra közös finanszírozásában induló programban 17 ezer laptopot osztanak ki a pályázók között, ingyenes képzéseket szerveznek, és térségi informatikai beruházásokat valósítanak meg Miskolcon és vonzáskörzetében.

A digitális írástudás ma már szinte minden munka kapcsán elengedhetetlen képesség. E kulcskompetencia hiányában az álláskeresés, azelhelyezkedés, a munkapiacra való visszatérés egyre nehezebbé válik. Az élet számos területén hátrányból indulnak azokakik nem rendelkeznek számítógéppel és interneteléréssel. A digitális írástudatlanság felszámolása ezért a kormány egyik kiemelt feladata. 

 

A Nemzeti Infokommunikációs Stratégia legfontosabb célkitűzése, hogy a digitális eszközök előnyei elérhetőek legyenek minden magyar állampolgár számára. Az össztársadalmi program sikeres megvalósítása érdekében a Kormány összefogott az infokommunikációs szektor szereplőivel, és együtt megalkották a Digitális Közösség Programot, amelyet az állam és a versenyszféra közösen finanszíroz.

 

 

A program célja, hogy a lehető legtöbb rászorulót támogassa a digitális tudás megszerzésében, ezzel hozzájáruljon az esélyegyenlőség megteremtéséhez, az életminőség javításához, és az érintett terület felzárkóztatásával az ország versenyképességének növeléséhez.

 

A tárcavezető tájékoztatott arról is, hogy a Kormány összesen 4 milliárd forinttal járul hozzá a pilot programhoz – melyből 3 milliárd hazai, 1 milliárd uniós forrás –, amelynek keretében résztvevőknek ingyenesen biztosítja a szükséges eszközöket, az infrastruktúrát és a megfelelő oktatást. Kedvező hatással lesznek a régióban élő polgárok mindennapjaira a program során megvalósuló térségi informatikai fejlesztések is, amelyek az önkormányzat és az oktatási intézmények számára biztosítanak majd gyorsabb és stabilabb internetes hozzáférést.

 

Németh Lászlóné arról is beszámolt, hogy a program során a Kormány 17 ezer laptopot juttat el rászorulókhoz. Ebből 16 ezer darab a megadott célcsoportból pályázó magánszemélyekhez, a többi pedig meghívásos tender révén hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű tanulók oktatását célzó intézményekhez, a Digitális Középiskola programban résztvevő iskolákhoz és a Miskolci Egyetem elsőéves hallgatóihoz kerül. A meghívásos pályázatot november közepén elindították, így három diák már át is vehette Németh Lászlónétól a tanuláshoz elengedhetetlen eszközöket.

 

A Digitális Közösség Program elvárásokat is támaszt a sikeres pályázók felé. Részt kell venniük a képzéseken, és a projekt három éve során meghatározott időszakonként kérdőíveket kell kitölteniük, melyek alapján az előrehaladásról, a program eredményességéről valós képet lehet majd alkotni. A kiértékelést követően születhet döntés arról, mikor, milyen formában, milyen szükséges módosításokkal, milyen forrásokból lehet országos szintre kiterjeszteni a kezdeményezést.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Sony World Photography Awards 2024 – kihirdették a nyerteseket

A World Photography Organisation egy különleges gálaünnepségen Londonban kihirdette a Sony World Photography Awards 2024. évi nyerteseit. Az immár 17. éve megrendezett díjátadó ünnepség napjaink legjobb fotográfiai alkotásait mutatja be, valamint az elmúlt év legközkedveltebb képeit és történeteit díjazza. A győztes, döntős és shortlistre került képek április 19-től láthatók a Sony World Photography Awards 2024 kiállításon a londoni Somerset House-ban.

2024. április 19. 20:08

Kiberbiztonsági útmutató készült a magyar kkv-knak

A magyar kisvállalkozásokat támogató kiberbiztonsági kézikönyvet mutatott be az Európai Innovációs és Technológiai Intézettel (EIT Digital), a Nemzetközi Digitális Alapítvánnyal (Global Digital Foundation) együttműködve a Huawei Technologies. 

2024. április 19. 18:43

A MITTE az ügynökségi partnere a világ első tokenizált naperőmű projektjének

A MITTE felel a globális zöld energia vállalat, a Sunmoney Solar Group almárkájának branding és social feladataiért, illetve a Sunmoney 360 app design feladataiért.

2024. április 19. 16:59

Ünnepel a Samsung Galaxy Team európai sportolói csapata

Már csak 100 nap, és elkezdődnek a 2024-es párizsi olimpiai és paralimpia játékok. Ez alkalomból a Samsung, az esemény nemzetközi partnereként bejelenti eddigi legnagyobb létszámú sportolói csapatát. A vállalat idén összesen 57, köztük 44 európai Team Galaxy versenyzőt támogat – olyan sportolókat, akik a játékok során országukat képviselik –, hogy az olimpián is kihozhassák magukból a bennük rejlő lehetőségeket. 

2024. április 19. 15:11

Új szintet léphet az MI-forradalom az adatközpontokban

Együttműködési megállapodást kötött a Schneider Electric és az NVIDIA, a két cég összefogásának köszönhetően megnyílik az út a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásokat még jobban támogató, ugyanakkor energiahatékonyan működő adatközpontok kialakítása előtt. A megállapodás részeként a Schneider Electric leányvállalata, az AVEVA digitális iker platformját összekapcsolják az NVIDIA Omniverse megoldásával, egységes környezetet biztosítva a virtuális szimulációhoz és az együttműködéshez.

2024. április 19. 13:24

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09