Mobilapplikáció segít, ha vészhelyzet van

A Katasztrófavédelem saját appja már tesztüzemben

Czipperer Dia, 2013. november 26. 12:31

Már okostelefonokra és táblagépekre is letölthető a Katasztrófavédelem által fejlesztett mobilalkalmazás, amely a jövőben támogatja majd a népszerű operációs rendszereket.

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság honlapjáról letölthető az a mobilalkalmazás, amely a vészhelyzetekben lehet segítségünkre. Egyelőre még csak tesztüzemben próbálják ki, és első körben csak androidos készülékekre érhető el. A jövőben iOS és Windows Phone támogatással is bővül majd.

 

Tanka László ezredes beszélt arról is, hogy különféle jelzések érkeznek a felhasználókhoz, összesen három féle: a kéken jelölt tájékoztatás, a sárga színkódú figyelmeztetés, valamint a piros színű riasztás. Eldönthetjük, milyen területről szeretnénk tájékozódni, milyen szintű jelzést szeretne fogadni, sőt, mindegyikhez külön hangjelzés is beállíthat.

 

 

Segítségével információt kaphatunk a meteorológiai tudnivalókról, a közlekedési vonatkozásokról, valamint arról is, ha valahol tűzoltói beavatkozásra volt szükség. Az alkalmazás előnye, hogy térképen is tájékozódhatunk. 

 

Jól felépített applikációval van dolgunk, ugyanis a térkép észleli, ha olyan zónába kerültünk, ahol valamilyen figyelmeztetés van érvényben, és rögtön tájékoztat bennünket erről. A bökkenő csak annyi, hogy ahhoz, hogy az alkalmazás megfelelően működjön, és hogy valós időben értesüljünk a riasztásokhoz, folyamatos mobilinternet-kapcsolat szükséges. Szerencsére túl nagy adatforgalmat generál, ám e nélkül nem vesszük túl sok hasznát az appnak.

 

Az alkalmazás mindemellett ingyenes, és Androidra letölthető a hivatalos oldalról, melynek rendszerkövetelménye Android 2.3 Gingerbread vagy újabb rendszer.

 

Forrás: Katasztrofavedelem.hu

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05