A Samsung idei sikerei számokban

Farkas Norman, 2013. december 23. 13:36

Saját értékesítési adatok és a GfK felmérései szerint idén tarolt a Samsung az okostelefonok, táblagépek és fényképezőgépek piacán: októberben minden második, hazánkban eladott okostelefon Samsung márkájú volt, a tavalyihoz képest megötszöröződött táblagép piac kiemelkedő képviselője a Samsung Galaxy Tab 2 7.0 WiFi (P3110) modell volt idén, és a Samsung a stagnáló fotós piacon is meg tudta többszörözni forgalmát 2013-ban.

Okostelefonok: hódít a nagyobb méret

 

A Samsung Electronics Magyar Zrt. saját értékesítési adatai szerint míg az év elején még a 3 és 4 hüvelyk közötti képátlóval rendelkező okostelefonok adták a magyar piac húzószegmensét, addig az év végére már egyértelműen átvette ezt a helyet a 4 és 5 hüvelyk közötti kategória. Ezt a trendet támasztják alá a GfK mérései is, így kerülhettek a kimutatásaikban hazánk legkelendőbb okostelefonjai közé olyan közép- és felsőkategóriás eszközök, mint a Samsung Galaxy S Advance és a Samsung Galaxy S III. Ennek is köszönhető, hogy a Samsung 2013 októberében hatalmas sikert, 50 százalékos részesedést ért el hazánkban az okostelefonok piacán: ebben a hónapban minden második eladott okostelefon a Samsung portfóliójából került ki a (GfK felmérése szerint).

 

Samsung Galaxy S III

 

„2014-ben a piaci szereplők egyik legfontosabb feladata az lesz, hogy az egyre okosabb készülékek kezelése egyre egyszerűbbé váljon. A Samsung készülékek sikerérének kulcsa eddig is a jól használható TouchWiz kezelőfelület volt, ami jövőre még tovább fejlődik” – mondta el a témában Kunos Balázs, a Samsung mobil és IT üzletágának igazgatója.

 

Táblagépek: a robbanás éve

 

Idén a magyarországi táblagép piac ötszörösére nőtt az előző évhez képest az eladott darabszám tekintetében. Továbbra is a 7 colos, WiFi-képes készülékek az igazán keresettek Magyarországon, így a Samsung termékei közül is egy ilyen táblagép volt a legsikeresebb: a GfK adatai szerint 2013 első 10 hónapjában vásárolt tabletek közül minden kilencedik Samsung Galaxy Tab 2 7.0 WiFi (P3110) volt (önmagában elért 11,7%-os piacrészesedéssel).

 

Samsung Galaxy Tab 2 7.0

 

„Várakozásunk szerint 2013 után 2014 is a táblagépek éve lesz, hiszen az otthonokban a fokozatosan visszaszoruló notebookok szerepét folyamatosan veszik át a sokak számára praktikusabb, könnyebben kezelhető tabletek. Egyelőre a magyar háztartások kis hányada – az eNet felmérése szerint az internetezők 15%-a – rendelkezik ilyen készülékkel, így a nyugati trendekhez igazodva várható ezen okoseszközök további térhódítása. Az egyre növekvő piacot pedig az olyan, hozzáadott értéket jelentő extráinkkal kívánjuk meghódítani, mint például a Samsung Appsból ingyenesen vagy kedvezményesen elérhető alkalmazások, a gyári kiegészítők széles választéka, az ingyenes oktatási lehetőség a Samsung Allee Experience Store-ban vagy egyes modelljeinknél a prémium szervizszolgáltatás” – összegezte Kunos Balázs.

 

Fényképezőgépek: megtöbbszörözött forgalom a stagnáló piacon

 

2013 a fényképezőgépek piacán egyértelműen a Samsung éve volt hazánkban. Míg az egyre jobb képalkotási képességekkel felruházott mobiltelefonok miatt a piac évről évre a stagnálás vagy csökkenés jeleit mutatja, a Samsung meg tudta többszörözni fényképezőgépeinek forgalmát. Ennek kulcsa egyértelműen a SMART kamerák iránti kereslet növekedése volt. Ezen eszközök erőssége a képek azonnali szerkesztésének, illetve netes képmegosztókra vagy tárhelyekre való feltöltésének lehetősége. Innovációk terén is izgalmas volt az idei év, hiszen a vállalat elsőként mutatott be 3D-s cserélhető objektívet (Samsung 45mm 2D/3D NX Lens), androidos, cserélhető objektíves kompakt fényképezőgépet (Samsung Galaxy NX) és tízszeres optikai zoommal ellátott okostelefont is (Samsung Galaxy S4 Zoom).

 

„2014-ben a Samsung készülékei további SMART funkciókkal fognak bővülni, miközben a termékcsalád újabb érdekes termékekkel fog gazdagodni. A csökkenő digitális fényképezőgép piac ellenére is úgy gondoljuk, hogy a tágabb értelemben vett digitális képalkotás a jövő meghatározó területe lesz, és a Samsung élenjáró szeretne lenni ezek kifejlesztésében” – vázolta fel 2014-re vonatkozó elképzeléseit a vezető.

Prim.hu - Kiemelt hír ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Eldőlt, hogy kik képviselik Magyarországot a Nemzetközi Informatikai Csapat Diákolimpián

Két magyar csapat jutott tovább a Szíriában megrendezésre kerülő Nemzetközi Informatikai Csapat Diákolimpiára (IIOT). A világverseny nemzeti előválogatójaként szolgáló Kódkupát március 10-én rendezte meg a Neumann Társaság az Algo Pro Club és a Budapesti Fazekas Mihály Gimnázium együttműködésével. A hiánypótló csapatverseny nagy hangsúlyt helyez a csapattagok közötti kooperációra, ami a vállalati munkakultúrára is felkészíti a fiatalokat.

2024. március 20. 16:03

MI festőrobot szórakoztatta a nézőket a Magyar Ifjúsági Robot Kupán

Az előző évek közkedvelt versenyszámaival, így többek közt a robotszínházzal, robotfocival és a menekítő robotok mérkőzésével zajlott le a 17. Magyar Ifjúsági Robot Kupa (MIRK) Nyíregyházán. A versenyt a Neumann Társaság megyei szervezete, a Nyíregyházi Egyetem és a Magyar Robot Kupa Alapítvány szervezésében, a Neumann Társaság kiemelt szakmai támogatásával bonyolították le.

2024. március 12. 19:17

Újabb Apple Premium Partner üzlettel erősít az iSTYLE a Westendben

Az iSTYLE, az Apple termékek vezető hazai viszonteladója, a mai napon megnyitotta második Apple Premium Partner üzletét a Westend City Centerben. A lépés fontos mérföldkő az iSTYLE életében, hiszen az új flagship store árukínálata, magasan képzett munkatársai és minőségi szolgáltatásai még közelebb hozzák az ikonikus Apple Store-ok vásárlási élményét a hazai közönséghez.

2024. március 8. 18:00

Google atombomba: kombinált Core, Spam és HCU algoritmus frissítés egyszerre

A Google a tegnapi napon bejelentette, hogy több intézkedést is bevezet, amelyek célja a keresési eredmények minőségének javítása.

2024. március 6. 14:39

Átadták a Marketing Diamond Awards győzteseinek járó díjakat

Február 7-én, a MARKETING TRENDFORUM keretén belül, az ETELE CINEMA-ban rendezett eseményen adták át a Marketing Diamond Awards 2023-as elismeréseit. Idén a Pentacom lett az „Az Év Ügynöksége”, míg a Billingo Technologies Zrt. érdemelte ki az „Az Év Vállalata” díjat. A 34 tagú, meghatározó hazai hirdetőkből és ügynökségi szakemberekből álló zsűri szavazatai alapján „Az Év Marketingnagykövete” címet a Kiszervezett Marketing kapta. 

2024. február 14. 12:59

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09

Nők az informatikában – Számít a nemek aránya a munkahelyen?

2024. március 12. 20:53

Szemünk előtt zajlik az e-kereskedelem mohácsi csatája

2024. március 6. 13:05