Vége a férfi dominanciának a neten

forrás: Prím Online, 2014. január 7. 09:36

A korábbi évek során az online világban uralkodó „férfi dominancia” mára már szinte teljesen eltűnt, a nemek aránya kiegyenlítődött. Magyarországon a férfiak és a nők internetezési szokásai nagyjából megfelelnek az európai uniós tagállamok átlagának. Az eNET – Telekom „Jelentés az internetgazdaságról” kutatássorozatának aktuális anyaga a férfiak és a nők számítógép- és internet-használati szokásaival foglalkozik.
 

Számítógép-használat

Az eNET kutatása alapján a számítógép hamarabb része lett a férfiak életének, mint a nőkének. Miközben a rendszeresen internetező férfiak harmada (34%) több mint 15 éve használja a számítógépet, addig a nőknél ez az arány 27%. A nők között az utóbbi néhány évtől eltekintve a számítógép-használat egyenletesen terjedt, a másik nem esetében a növekedés üteme fokozatosan csökkent.




Az eNET 18 év feletti rendszeresen internetező lakosság körében elvégzett kutatásában megvizsgálta, hogy a felhasználók bizonyos tevékenységekhez – mint például elektronikus levelezés, játék, zenehallgatás stb. – inkább számítógépet vagy inkább mobiltelefont vesznek-e igénybe, esetleg mindkét eszközt egyforma intenzitással. Egyik nemnél sem merült fel olyan tevékenység, amit kizárólag mobiltelefonon végeznének, ehhez legközelebb a naptárhasználat áll, de mindkét nem mobiltelefont és számítógépet is egyaránt használ erre a célra. A tevékenységek többségét azonban a nők és a férfiak is inkább, de nem kizárólagosan számítógépen végzik. Tehát a számítógép-használat az eNET által vizsgált tevékenységeknél nemtől függetlenül mindenképpen meghatározó, viszont míg a férfiak a tevékenységek 57%-át inkább vagy csak számítógépen végzik, addig a nőknél ez az arány jóval magasabb – a 71%-ot is eléri. A férfi internetezőknél tehát elindult az eltolódás az aktívabb, számítógép melletti mobiltelefon-használat felé, a nők valamivel mérsékeltebb tempóban, de szintén efelé tartanak.



Internethasználat


A NOK 2013 harmadik negyedéves, 25 ezer fős sokaságra épülő kutatási adatai alapján a nemek internet-használati gyakorisága nagyon hasonló képet mutat. Mindkét nemnél a lakosság közel háromnegyedére igaz a napi rendszerességű internetezés, sőt a férfiak 47%-ánál, a nőknek pedig a 43%-ánál elmondható, hogy naponta többször is felmennek a világhálóra. A férfiak 21%-a egy héten több mint 25 órát tölt az interneten, ugyanez a nők 16%-áról mondható el. A férfiak kétharmada (66%), és a nők közel háromnegyede (72%) hetente legfeljebb 20 órát internetezik.


Európa nyomában


Az Eurostat adatai alapján az eNET megvizsgálta, hogy a magyarországi internet-használati szokások milyen hasonlóságot vagy éppen különbséget mutatnak más európai uniós tagországokhoz képest. A 28 európai uniós tagállamban (továbbiakban: EU-28) a 16-74 éves korosztályban minden ötödik férfi és minden negyedik nő sohasem használta még az internetet, legyen szó akár otthoni, akár munkahelyi használatról. Magyarországon mindkét nem esetén nagyobb ez az arány, a férfiak 25%-a, a nőknek pedig a 27%-a még soha életében nem internetezett.


A rendszeres – legalább heti egyszeri – internethasználatra vonatkozó EU-28 átlag a férfiaknál 73%, a nőknél pedig 67%. Magyarországon a férfiak 71%-a, a nőknek 68%-a legalább hetente egyszer él az internetezés lehetőségével, legyen szó akár magán-, akár üzleti célú használatról. Rendszeres internethasználat tekintetében tehát megfelelünk az európai uniós átlagnak. Hasonló összképet mutat a gyakori – mindennapos vagy majdnem mindennapos – internethasználat, mivel az EU-28 átlaga e tekintetben a férfiaknál 62%, a nőknél 55%, hazánkban pedig rendre 60% és 56%. Magyarország tehát (a kutatás hibahatárát is figyelembe véve) mindkét internet-használati viszonylatban megfelel az EU-28 átlagának.


A 3. ábrán szereplő tevékenységek közül az EU-28 esetén mind a férfiak, mind a nők a legtöbben egy adott termékre vagy szolgáltatásra vonatkozó információ keresésére használják az internetet. A felsorolt tevékenységek közül három esetben is (online hírek/újságok olvasása/letöltése, közösségi hálózat használata, saját készítésű tartalom feltöltése) mindkét nem jelentősen meghaladja az EU-28 átlagot. Ezzel szemben az internetbankolás szempontjából viszont nemtől függetlenül jelentősen elmaradunk az európai uniós szinttől.


Mit hozhat a jövő: internet után okos eszközök?


Az eNET 2013. szeptemberi kutatásában azt is vizsgálta, hogy a rendszeresen internetezők hogyan viszonyulnak a már létező, de még nem feltétlenül elterjedt okoseszközökhöz, mint például a tablet, az okosóra, az okostévé vagy éppen az intelligens porszívó. Az esetek többségében azonos volt a férfiak és a nők hozzáállása, azonban néhány esetben a két csoport jelentősen eltérő véleményt alkotott. A tablet/tábla-PC esetében a férfiak 20%-a, a nőknek pedig a 27%-a vásárolná meg a terméket. A férfiaknál mutatkozó alacsonyabb vásárlási hajlandóság részben azzal is magyarázható, hogy köztük már 19% rendelkezik ilyen eszközzel, míg a nőknél ez csak 12%-ra igaz. Nem meglepő módon az intelligens, önjáró porszívó megvásárlásáról is különböző vélemények születtek. A nők 19%-a megvásárolná ezt az eszközt, míg a férfiaknál ez csak minden tizedik emberre igaz.


A fókusz eltolódik


A nők fokozatosan növelik jelenlétüket az online környezetben, a korábban jellemző férfi dominancia eltűnőben van és mára már kiegyenlített a nemek aránya, sőt ha a jelenlegi tendencia továbbra is így folytatódik, akkor a közeljövőben a nők javára is átbillenhet. Ez a tendencia pedig az internettel foglalkozók oldaláról egy olyan irányú fókuszváltást tesz szükségessé, mely során egyre nagyobb figyelmet kell szentelni a női felhasználóknak, preferenciáiknak és információfogyasztási szokásaiknak.


eNET – Telekom

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Sony World Photography Awards 2024 – kihirdették a nyerteseket

A World Photography Organisation egy különleges gálaünnepségen Londonban kihirdette a Sony World Photography Awards 2024. évi nyerteseit. Az immár 17. éve megrendezett díjátadó ünnepség napjaink legjobb fotográfiai alkotásait mutatja be, valamint az elmúlt év legközkedveltebb képeit és történeteit díjazza. A győztes, döntős és shortlistre került képek április 19-től láthatók a Sony World Photography Awards 2024 kiállításon a londoni Somerset House-ban.

2024. április 19. 20:08

Kiberbiztonsági útmutató készült a magyar kkv-knak

A magyar kisvállalkozásokat támogató kiberbiztonsági kézikönyvet mutatott be az Európai Innovációs és Technológiai Intézettel (EIT Digital), a Nemzetközi Digitális Alapítvánnyal (Global Digital Foundation) együttműködve a Huawei Technologies. 

2024. április 19. 18:43

A MITTE az ügynökségi partnere a világ első tokenizált naperőmű projektjének

A MITTE felel a globális zöld energia vállalat, a Sunmoney Solar Group almárkájának branding és social feladataiért, illetve a Sunmoney 360 app design feladataiért.

2024. április 19. 16:59

Ünnepel a Samsung Galaxy Team európai sportolói csapata

Már csak 100 nap, és elkezdődnek a 2024-es párizsi olimpiai és paralimpia játékok. Ez alkalomból a Samsung, az esemény nemzetközi partnereként bejelenti eddigi legnagyobb létszámú sportolói csapatát. A vállalat idén összesen 57, köztük 44 európai Team Galaxy versenyzőt támogat – olyan sportolókat, akik a játékok során országukat képviselik –, hogy az olimpián is kihozhassák magukból a bennük rejlő lehetőségeket. 

2024. április 19. 15:11

Új szintet léphet az MI-forradalom az adatközpontokban

Együttműködési megállapodást kötött a Schneider Electric és az NVIDIA, a két cég összefogásának köszönhetően megnyílik az út a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásokat még jobban támogató, ugyanakkor energiahatékonyan működő adatközpontok kialakítása előtt. A megállapodás részeként a Schneider Electric leányvállalata, az AVEVA digitális iker platformját összekapcsolják az NVIDIA Omniverse megoldásával, egységes környezetet biztosítva a virtuális szimulációhoz és az együttműködéshez.

2024. április 19. 13:24

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09