A bloggerek tevékenységét is figyeli az orosz kormányőrség

MTI Sajtóadatbank, 2014. január 11. 10:04

Adatbázist hoz létre az orosz kormányőrség azokról a bloggerekről, akik a hatalommal szemben ellenséges vagy szélsőséges véleményt fogalmaznak meg internetes bejegyzéseikben - írta pénteki számában az Izvesztyija című orosz napilap.

Egy név nélkül nyilatkozó, a kormányőrséghez közeli forrás az újságnak azt mondta, hogy nem ellenőrzésről vagy a szabályok szigorításáról van szó, hanem arról, hogy a bloggerek világhálón folytatott tevékenységének napi figyelésével számos incidenst meg tudnak előzni. Az illető azt a tavaly novemberi esetet hozta fel példának, amikor két fiatal Vilmos Sándor holland uralkodót és Máxima királynét paradicsomokkal akarták megdobálni a moszkvai zeneakadémia épülete előtt. Az Oroszországban betiltott Nemzeti Bolsevik Párt aktivistái az akciót előtte az interneten meghirdették. Az Izvesztyija arról is beszámolt, hogy az orosz kormányőrség tavaly decemberben írt ki pályázatot a sajtóban megjelent információk "automatikus összegyűjtésére", amelyre legfeljebb 31,8 millió rubelt (mintegy 210 millió forint) költhetnek.

 


 

A lap közlése szerint szakembereknek - akik "külön erre kialakított rendszerekkel" dolgoznak - az internetes naplókban, a bloggokban elhelyezett feljegyzéseket, értesítéseket kell figyelniük, s ez az adatgyűjtés kiterjed majd a különböző események kedvező vagy negatív megítélésére is. Az államfőre, az elnöki hivatalra vagy éppen az ellenzék tiltakozó megmozdulásaira vonatkozó információkkal külön-külön foglalkoznak majd.
 

Robert Slegelj, a kormányzó Egységes Oroszország párt (JeR) parlamenti képviselője az Izvesztyijának elmondta, hogy Oroszországban eddig is működött hasonló megfigyelési rendszer, amelynek a műszaki jellemzőit csak a kormányőrség ismeri. A politikus elismeréssel beszélt arról, hogy az állami szervezet most nyílt pályázatot írt ki az internetes adatgyűjtésre. Slegelj szerint fennáll a veszély, hogy a figyeléssel megsérhetik a magánszférát, de ez minden országban így van. A kérdés nem az, hogy létezik-e ilyen rendszer, hanem az, hogy miként alkalmazzák. Az orosz kormánypárti képviselő úgy vélte: Oroszországban sokkal humánusabbak "a magánéletbe való behatolás" szabályai, mint más országokban.
 

Makszik Kononyenko ismert orosz újságíró és blogger szerint ugyanakkor a kormányőrségnek nem kellene az internet megfigyelésével foglalkoznia, ez ugyanis szerinte a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) dolga.


http://izvestia.ru/news/563116

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A Sony 4 győzelmet ünnepel a 2024-es TIPA Awardson

A Sony büszkén jelenti be, hogy a nagyhírű Technical Image Press Association ismét négy TIPA-díjjal ismerte el a Sony teljesítményét és innovációját. Idén a Sony többek között a "LEGJOBB PROFESSZIONÁLISABB HYBRID KAMERA" elismerést kapta az Alpha 9 III és a "LEGJOBB APS-C EXPERT KAMERA" címet az Alpha 6700 számára.

2024. április 20. 13:14

Ismét találkozhatunk a Google Utcakép autóival

Google Utcakép autói idén tavasszal újra visszatérnek a magyar utakra. A következő hónapokban az ország számos pontját érintik majd, hogy frissítsék a városok, utak és autópályák nézetét a Google Térképen.

2024. április 20. 09:49

Sony World Photography Awards 2024 – kihirdették a nyerteseket

A World Photography Organisation egy különleges gálaünnepségen Londonban kihirdette a Sony World Photography Awards 2024. évi nyerteseit. Az immár 17. éve megrendezett díjátadó ünnepség napjaink legjobb fotográfiai alkotásait mutatja be, valamint az elmúlt év legközkedveltebb képeit és történeteit díjazza. A győztes, döntős és shortlistre került képek április 19-től láthatók a Sony World Photography Awards 2024 kiállításon a londoni Somerset House-ban.

2024. április 19. 20:08

Kiberbiztonsági útmutató készült a magyar kkv-knak

A magyar kisvállalkozásokat támogató kiberbiztonsági kézikönyvet mutatott be az Európai Innovációs és Technológiai Intézettel (EIT Digital), a Nemzetközi Digitális Alapítvánnyal (Global Digital Foundation) együttműködve a Huawei Technologies. 

2024. április 19. 18:43

A MITTE az ügynökségi partnere a világ első tokenizált naperőmű projektjének

A MITTE felel a globális zöld energia vállalat, a Sunmoney Solar Group almárkájának branding és social feladataiért, illetve a Sunmoney 360 app design feladataiért.

2024. április 19. 16:59

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50