Claudio Magris: Jogunk van digitális analfabétának maradni!

MTI Sajtóadatbank, 2014. február 7. 08:07

Az internetes közösségi élettől való szabadsághoz való jogot követelte magának Claudio Magris olasz író a Corriere della Sera olasz napilapban csütörtökön megjelent írásában.

Akaratom ellenére feltett valaki a Facebookra. Nem kérek belőle - ezt a címet adta a Corriere első oldalán megjelent cikkének a kortárs olasz irodalom kiemelkedő képviselője. Az olasz alkotmányra hivatkozva arra emlékeztette olvasóit, hogy mindenkinek joga van ahhoz, hogy szabadon döntsön arról, tagja akar-e lenni vagy sem egyesületnek, szervezetnek vagy éppen internetes közösségnek.
 

Magris szerint "ordító ellentét" korában élünk. Egyrészt minden területen a különbözőség elismerését követeljük, másrészt a mai világ kötelezővé teszi, hogy valamilyen csoportnak, közösségnek legyünk a tagjai.
 

"Mindenkinek ugyanazokat a könyveket kell olvasnia, ugyanazokról a problémákról vitáznia, ugyanazokon az eseményeken részt vennie. Aki nem teszi, az közösségellenes és vissza kell terelni őt az előírt útra akarata ellenére is, ahogyan egy koldust kényszerítenének arra, hogy szmokingot viseljen" - fogalmazott.
 

A Duna című esszéregény szerzője kijelentette: jogot követel magának arra, hogy digitális analfabéta maradjon. Hozzátette: nem akar a Facebook vagy más virtuális közösség tagja lenni, a modern technológiai világában "öregasszony akarok maradni, és nem akarom, hogy átsegítsenek az utcán". Azt írta, hogy nem akar értekezleteken, felvonulásokon, gyűléseken részt venni, még ha internetesek is. Nem akar a "Láthatatlan Párthoz" tartozni, mely "arra akar mindenkit kötelezni, hogy ugyanazt az inget viselje, ahogyan egykor a fekete inggel történt" - jegyezte meg Magris a gyermekkorában megélt történelemre és a Benito Mussolini által az olasz fiatalokra adott fekete egyenruhákra emlékeztetve.
 

Magris hangsúlyozta, a mai digitális világ is úgy lett kitalálva, hogy megakadályozza, hogy az emberek szabadon sétálhassanak, akár céltalanul is, pedig "ebben több a méltóság és minden meneteléstől szabadabb".

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Jövőbe mutató adatvizualizációs megoldások az SAP és az IFUA Horváth versenyén

Kihirdették az SAP Hungary és az IFUA Horváth adatvizualizációs versenyének nyerteseit. Ötven csapat mérte össze tudását az egyetemi és vállalati szférából. A versenyzőknek az SAP új döntéstámogató eszköze, az SAP Analytics Cloud (SAC) segítségével kellett a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által biztosított adatokból látványos és lényeges összefüggéseket bemutató adatelemzéseket készíteniük és prezentálniuk. 

2024. április 17. 19:55

Facility managementben erősít az ICON

Három kiemelkedő épülettel, két irodaházzal és egy logisztikai ingatlannal bővült az ICON Real Estate Management ingatlanüzemeltetési portfoliója. A BEM Irodaház, a D2 Szabadkikötő, és az ELTE egyik megújult ingatlanja nem csupán az építészeti megoldásaik tekintetében példaértékűek, de a fenntarthatóság és az energiahatékonyság terén is úttörő megoldásokat alkalmaznak.

2024. április 17. 18:09

Új korszak az elektromobilitásban

A Maserati „Folgore Day” névre keresztelt nagyszabású eseményén mutatta be első 100%-ban elektromos kabrióját, a GranCabrio Folgore-t, melyet az úgynevezett „IT TURNS YOU ON” kampánnyal népszerűsítenek, az olasz művész, Damiano David szerepelésével. A modenai székhelyű márka fennállásának 110. évfordulóján a szigonyos márka ismertette ambiciózus céljait az elektromos átállás terén, valamint lerántotta a leplet TRIDENTE elektromos motorcsónakjáról is. 

2024. április 17. 16:28

Mesterséges intelligenciával készítik össze az Unilever B2C webshopjának rendeléseit

Közel 800 cikkszámot kezel, illetve mesterséges intelligenciával ellátott eszközökkel végzi a komissiózási feladatokat a Waberer’s Csoport leányvállalata, a WSZL az Unilever Magyarország Unishop elnevezésű B2C webshopjában. Az új megbízásnak köszönhetően a Waberer’s eddigi tevékenysége bővült és egy 14.500 négyzetméteres raktári terület kezelése mellett immár az Unishop raktárlogisztikai és fullfilment kiszolgálását is végzi. 

2024. április 17. 14:50

Nagy rekesznyílású és nagy látószögű zoomos Sony objektív

A Sony örömmel jelenti be a full-frame α (Alpha) E-bajonettes objektívek legújabb tagját. Az FE 16-25mm F2.8 G egy nagy rekesznyílású, nagylátószögű zoomobjektív, amely a 16 mm és 25 mm közötti teljes zoomtartományban F2.8 maximális rekesznyílást tart fenn, és kompakt, könnyű kialakításának köszönhetően a kiváló képminőséget nagyszerű hordozhatósággal kombinálja.

2024. április 17. 13:09

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09