Magyar Telekom: 253 millió forintos profit a negyedik negyedévben

forrás: Prím Online, 2014. február 27. 09:50

Az elemzői várakozásoknál kisebb negyedik negyedévi eredményről számolt be a Magyar Telekom Nyrt. csütörtökön, a társaság 253 millió forint adózott eredményt ért el, míg egy évvel korábban 1,61 milliárd forint vesztesége volt ugyanebben az időszakban.

A portfolio.hu által készített konszenzus szerint az elemzők 660 millió forint nettó profitra számítottak. A nemzetközi pénzügyi jelentési szabványok (IFRS) alapján készült eredménykimutatás szerint a Telekom bevétele 0,5 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest, 165,7 milliárd forintot tett ki 2013 negyedik negyedévében. A távközlési társaság éves árbevétele 2013-ban 637,5 milliárd forint volt, 5 százalékkal haladta meg az előző évit, a 23,46 milliárd forintos adózott eredmény viszont 36,4 százalékkal alacsonyabb, mint 2012-ben.
 

A Telekom 2014-ben legfeljebb 3 százalékkal csökkenő árbevételre és a tavalyinál 3-6 százalékkal kisebb EBITDA (kamatfizetés, adózás és értékcsökkenési leírás előtti) eredményre számít. Beruházási célkitűzése 87 milliárd forint - a spektrum akvizícióra fordított összegek és az éves frekvencia díjak nélkül -, ami nagyjából megegyezik a tavalyi 87,5 milliárd forintos költéssel.
 

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján közzétett jelentés idézi Christopher Mattheisen vezérigazgatót, aki az ez évi várakozással kapcsolatban kifejtette, hogy a kiskereskedelmi energia- és a készülékértékesítés növekedése a tavalyinál kisebb mértékű lesz az idén. Folytatódik a tendencia, amely szerint a bevételek egyre nagyobb része származik az alacsonyabb jövedelmezőségű szolgáltatásokból, ez okozza az EBITDA csökkenését. A tervezett 87 milliárd forint beruházási összeget (Capex) olyan projektekre költi a vállalat, amelyek a hatékonyság javítását segítik, mint például az IP-migráció vagy az integrált CRM és számlázási rendszerek.
 

A jelentés szerint 2013 negyedik negyedévében a Telekom mobil bevételei 1,2 százalékkal csökkentek az egy évvel korábbihoz képest. A nem hang alapú szolgáltatások bevétele és a készülékértékesítésből származó bevételek növekedése nem tudta ellentételezni a mobilhang-alapú bevételek csökkenését.
 

A vezetékes bevételek kismértékben, 0,2 százalékkal mérséklődtek.    A csökkenést a hangalapú, valamint az adat és internet bevételek visszaesése okozta, amit nagyban kompenzált a magasabb készülékértékesítési, tv és egyéb bevétel.
 

A rendszerintegrációs és informatikai szolgáltatásokból származó bevétel 3,7 százalékkal csökkent az év utolsó negyedévében, míg az energiaszolgáltatásból származó bevétel 13,9 milliárd forintra nőtt a 2012. azonos időszaki 11,2 milliárd forinthoz viszonyítva. Az emelkedést a szolgáltatási helyek számának növekedése magyarázza.
 

Az eredménykimutatás szerint a Telekom EBITDA eredménye a negyedik negyedévben 4,7 százalékkal, 38,8 milliárd forintra nőtt, főleg a működési költségekben elért megtakarításoknak köszönhetően, míg az éves EBITDA 7,9 százalékkal, 179,5 milliárd forintra csökkent az előző évhez képest.
 

Az alacsonyabb EBITDA miatt az üzleti tevékenységből származó nettó cash flow a 2012. évi 145,2 milliárd forintról 131,6 milliárd forintra csökkent 2013-ban.
 

A szabad cash flow a 2012. évi 59,7 milliárd forintról 0,6 milliárd forintra csökkent 2013-ban,  a jelentés szerint az alacsonyabb működési cash flow, a magasabb Capex, valamint az előző évi eredményt javító egyszeri tétel következtében. Az egy részvényre jutó hozam tavaly 22,51 forint volt, szemben a 2012. évi 35,36 forinttal.
 

A 2013. évi teljes Capex (beruházás tárgyi eszközökbe és immateriális javakba) 42,8 milliárd forinttal, a 2012. évi 103,3 milliárd forintról 146,1 milliárd forintra nőtt 2013-ban. A jelentős növekedés oka elsősorban a 2013. harmadik negyedévi 38,0 milliárd forint összegű magyarországi frekvencia licencek meghosszabbítási díja és a 3,1 milliárd forint összegű macedón 4G licenc díja. Mindehhez társult még 17,5 milliárd forint összegben a jövőbeni éves frekvenciadíjak jelenértékének aktiválása.
 

A nettó adósságállomány a 2012. végi 273,1 milliárd forintról 2013 végére 381,2 milliárd forintra nőtt. A nettó eladósodottsági ráta 43,8 százalék volt 2013 végén, míg egy évvel korábban 34,3 százalék.
 

A Telekom részvényeivel a BÉT prémium kategóriában kereskednek, a papír szerdai záró ára 328 forint volt, az elmúlt 12 hónapban pedig 428 és 272 forint között mozgott.

Kulcsszavak: +céginfo Magyar Telekom

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55

A csevegőprogramokat vizsgálta az NMHH

2024. április 2. 13:14

Megvannak az IAB 2023-as Legjobb szakdolgozat pályázatának nyertesei

2024. március 25. 15:50

A 2024-es év fordulópont lehet az IT munkaerőpiacon?

2024. március 20. 10:09